Tartózkodj az olyanoktól, akik könyvespolcát
Wass Albert, Nyírő József vagy hasonló szerzők irománya díszíti.

F. Edina rejtett személyisége

Kedves látogató! Folytatom a tájékoztatást, hogy információval segítselek. Sokkal jobb ez így, minthogy utólag, bosszankodva szembesülj a valósággal. Ó, bárcsak a döntéskor engem is támogatott volna valaki! Azért, van pár fontos dolog, amit előzetesen szeretnék tisztázni:

Megrázó

Kedves látogató, képzelj el egy őszi, háromnapos iskolai kirándulást, amin gimnazista lányok és fiúk zabolátlanul idétlenkednek. Itt sodródott egymás mellé egy leányzó, meg az osztálytársa, egy kiskamasz. A kislány egy végtelenül csendes, általában visszahúzódó, kedves kis bakfis volt, aki szívvel-lélekkel kézilabdázott, a fiú pedig a férfivá cseperedés hajnalán, alig kigyúrt testű, jó eszű kölyök volt. Elfogadhatóan kosárlabdázott, ezért az iskola lánynövendékei felfigyeltek rá: összesúgtak, ha a folyosón a közelükbe ért, elmentek a meccseire szurkolni. Nos, e két gyerek ezen a kiránduláson valahogy egymásba gabalyodott. Középiskolásokkal ez könnyen megesik… A nemi fejlődés aktuális stádiumában egymás kezét sem nagyon merték megfogni. Csodálatos diákszerelem volt, ahogy ez ilyenkor lenni szokott. Együtt sétáltak a vidéki utcákon – megfeledkezve magukról, észre sem véve, hogy el-elszakadoztak a csoporttól. A kirándulás után – ahogy visszazökkentek az iskolai élet mindennapos kerékvágásába –, az osztályfőnökük ezért jól le is szidta őket. A fejmosással mit sem törődve, tanítás után továbbra is együtt rótták a sötét-ködös utcákat. Aztán egy napon, a nagyszünetben a fiú odament az utolsó előtti padban ülő lányhoz, és valami ilyesfélét mondott: „Túlságosan egyhangúvá vált a kapcsolatunk. Ne haragudj, nem érdemes erőltetni, a legjobb lenne, ha abbahagynánk.” És lelketlenül magára hagyta. A tapasztalatlan fiatalember talán még nem tudta: ilyenkor olyan helyzetet kell teremteni, hogy a lány akarjon szakítani. Mert az ilyen kijelentés igen megalázó lehet – kiváltképp, ha történetesen esetleg kékvérű az elutasított.

Gyerekkoromban egyszer villanyszerelők dolgoztak a lakásban, és ahogy lestem a munkálkodásukat, irtóra megtetszett a fáziskeresőjük. Bedugták a végét a konnektorba (ma már tudom, hogy dugaszolóaljzatnak hívják), és a nyele közepe vörösen világított. Ez a varázslat megbabonázott, egyszerűen elkápráztatott. (Azóta is megszállottja vagyok mindenféle fényforrásnak.)

Fáziskereső (forrás)

Hogy, hogy nem, a munkások egyszer csak eltűntek a terepről – talán elvonultak tízóraizni – mindent szanaszét hagyva a szobában. „Eljött az én időm,” – gondoltam – „most megnézem közelebbről, hogy hogyan működik ez a gyönyörűség.” Belecsúsztattam a lyukba, és váratlanul, mintha hátulról egyszerre mindkét térdhajlatomba jókorát rúgtak volna: berogytam, és a bal vádlimon megjelent egy tízfilléres méretű, kerek égésfolt. Hű, nagyon megijedtem! (A szüleim addigra jól az agyamba vésték, hogy az árammal nem szabad játszani, mert halálos ütés érhet.) Később, felnőttkoromban megkérdeztem egy szakembertől, hogy mi történhetett. Azt mondta, ezeket az eszközöket adott bőrellenállásra méretezik, és a gyerekek hártyavékony bőrének kisebb az ellenállása a kalkuláltnál, ezért érhetett ilyen megrázó hatás.

Ezt a kis anekdotát csak azért meséltem el, mert F. Edina alábbi pár története hasonlóképpen megrendítő volt: mintha hátulról térdhajlaton rúgtak volna.

  • Mintegy negyven évvel az alma mater elhagyása után F. Edina elárulta, hogy az elutasítás okozta szégyent és csalódást két évtizeden át (húsz kínkeserves éven keresztül) nem tudta kiheverni. Ez idő alatt kijárta a gimnáziumot, befejezte tanulmányait egy felsőoktatási intézményben, férjhez ment, született két szép gyereke, és talált egy munkahelyet, ahol még úgy másfél évtizedig cipelte a vállán ezt a terhet. Ez tényleg megrázó…
  • Amit az ezután történtekről mesélt, az sem volt kevésbé drámai. Amikor megelégelte a szenvedést, elhatározta, hogy önámító pozitív gondolkodással maga gyógyítja ki önmagát. Feltételezem, a metódus ismerős: alapvető érzelmek megváltoztatására tett kockázatos kísérlet – gondolatokkal. Ezzel igyekezett visszanyerni az életkedvét. Gondolom, szakember segítsége nélkül. Ez nagyon durva, és igencsak veszélyes: súlyos személyiségtorzuláshoz vezethet.
  • Egy ugyancsak nyugtalanító történet nagyjából egy évtizeddel a középiskola befejezése utánra tehető, amikor F. Edina várandós állapotban összezördült a férjével, és hozzám szaladt, hogy a válltömésemen kisírja magát. Bizony, ahhoz, hogy elfogulatlan véleményt alkothassak, szívesen hallgattam volna meg az urát is. A fiú (akivel azután többször töltöttem együtt az időt, és kifejezetten jó viszonyt ápoltunk) rendkívül értelmes, jóképű, nagyon jó humorú pasi volt – „véletlenül” éppen abban a felsőoktatási intézményben tanított, ahová F. Edina járt. Amennyire meg tudom ítélni, a nők szemében maga lehetett a főnyeremény. Még fészket is épített a kis családjának (emlékeim szerint kettőt is; az egyiket volt szerencsém alig kész állapotban megtekinteni – lenyűgöző kivitelezési részleteivel együtt). Utólag kiderült, a kapcsolatukat erősen beárnyékolhatta F. Edina személyisége: a srác italba menekült.
    F. Edina ezt – mint aki előre készült – kapásból megindokolta. Azt állította: a fiú örökölte. Ma már úgy gondolom, ha egyáltalán, legfeljebb a hajlamot örökölhette. Valami még kellett, ami kiváltotta…
    Szerintem a gyerekeik iránti szeretete tette függővé. Ha ők nem lettek volna, valószínűleg inkább a lehető legmesszebbre menekült volna, így viszont – hogy együtt maradhasson velük – valahogy el kellett viselnie a viszontagságokat. Sajnos, e kapcsolat és annak terhét enyhítő alkoholrabság jelentősen le is rövidítette az életét – jóllehet idővel derekasan legyőzte. Még tartott F. Edinával a négy és fél éves együttlétünk, amikor elbúcsúztattuk (R.I.P.), de még a távozása előtt egyik gyermeke lakásának komplett felújítását is aktív közreműködéssel levezényelte.
  • Végül, érthetetlen számomra, miért döntött F. Edina amellett, hogy csaknem fél évszázad után újra megpróbálja velem. Teljesen nyilvánvaló, hogy ilyen előzmények nyomán a teste minden porcikája tiltakozni fog, nehogy véletlenül újra bekövetkezzen a rettenetes megszégyenülés. Így a felnőttkapcsolatunk születésekor eleve halálra volt ítélve. Nem az volt a kérdés, hogy véget ér-e egyszer, hanem az, hogy mikor… Talán emiatt a folyamatos önkontroll miatt tűnt időnként olyan ridegnek – még intim helyzetekben is. Vajon mi volt mégis a célja? Mindenáron pótolni akarta a gyerekkori veszteséget? Netán a kudarc miatt revansot akart venni? Vagy addig mindent megkapott, amire csak vágyott, és ez volt az egyetlen dolog, ami kimaradt az életéből? Egyáltalán, hogy képzelte? Úgy gondolta, hogyha ilyen ügyesen képes a világot manipulálni, önmagát is be tudja csapni? Ez a vakmerő ostobaság letaglóz.

Elvtelenül

Halványan sejtettem, amikor – eredeti terveim szerint – gépiesen elkülönítettem F. Edina anyagi világát a személyiségétől, hogy nem lesz olyan egyszerű, de azt nem gondoltam, hogy ennyire megnehezítem a dolgom, ugyanis az ember anyagi körülményei és lelki világa úgy összetartoznak, ahogy a hüvely és a csikló. (Ajjaj!, egészen elbizonytalanodtam… Lehet, hogy a közmondás inkább a hüvely és a borsó összetartozásával példálózik?) Még a klasszikusok is erre az alapelvre utalnak, amikor a lét és a tudat kapcsolatát boncolgatják. Ennek egyik eklatáns példája volt F. Edina

„Tudod András, az anyagi különbség fog bennünket elválasztani.”
procc, ámde szemérmetlenül becsmérlő kijelentése. Akárhogy is, a figyelmes olvasó számára már F. Edina titkolt anyagi világa megismerésekor kiderülhetett: a kizárólag közpénzből virágzó álomcégben minden elvet félretéve egyetlen célja az urizálás volt. Talán nem kéne olyan szigorúan elvtelennek neveznem. Az elnézőbbek azt is mondhatnák: ez is egyfajta elv – egy pragmatikus elv: az elvtelenség elve. „Tök mindegy, hogy kivel-mivel működöm együtt, kinek adom el a lelkem, a lényeg, hogy megkapjam, amit akarok.”

Kiderült, mindaz, amit velem elhitetett öt évtizeden keresztül, nem igaz. Nincs együttérzés, nincs szolidaritás az emberekkel, a rászorulókkal, valótlan állítás, hogy velem azonos nézeteket vall. De nemcsak az én szemléletemet tagadta meg. Ugyanezt tette a családja, a felmenői egyes elveivel: azokra is nagy ívben sercintett, azok is értékteleneknek bizonyultak. Így történhetett, hogy

F. Edina pártpolitikai hovatartozástól függetlenül váltakozva, megkapó alázattal szolgálta ki a vörös, a narancssárga és előttük bizonyosan a zöld színű hatalmat – hogy dögre keresse és szórakozza magát.
Bízvást feltételezhetjük, hogyha véletlenül úgy alakul, ugyanez történt volna a vörös-fehér mintás (árpádsávos) hatalom esetében is. Érdekes lenne megtudni – akár egy tudományos-fantasztikus időutazás keretében –, hogy az ősei vajon hogyan viszonyulnának üdvöskéjük pálfordulásaihoz. Nem gondolom, hogy alleluját zengenének…

Ez a szolgalelkűség számomra egyszerűen elképzelhetetlen: jómagam egész életemben lázadtam a hatalom mindenféle visszaélése, igazságtalansága ellen. Ez olyannyira igaz, hogy a negyven évnyi aktív tevékenységem alatt egyszer fordult elő, hogy egy, számomra elfogadhatatlan politikai erő szemet vetett a vállalkozásra, ahol dolgoztam. Ahogy ennek csak a híre felröppent, azonnal felmondtam. Elvi kérdésekben sohasem tűrtem megalkuvást.

Amikor F. Edinával összejöttünk, a korrupció már rég úgy itatta át a magyar gazdaságot, mint vér a tampont a menstruáció első éjszakáján, ám igazán a kormányváltás után – a nemzeti vagyon eltulajdonításának intézményesítésével – hatalmasodott el. F. Edina 2010. utáni asszisztenciája különösen elszomorító. Kompromisszumot kötött azzal a hatalommal, amelyik soha nem látott mértékben kisemmizte a népet, a saját meghatalmazóját: hihetetlen mennyiségű közpénzt vont ki az állam hatásköréből, hogy szétosztogassa a kormányközeli oligarchák, rokonok és haverok között; nemzetet megosztó gyűlöletet szított, hogy megerősítse a hatalmát; lepusztította az egészségügyet, az oktatást, szétszaggatta a szociális védőhálót, hogy ezzel is csökkentse az elégedetlenek tiltakozásának lehetőségét, esélyeit. Íme egy ábécésorrendbe szedett szégyenteljes címszólista (ami F. Edinára nézve is az, hiszen ezzel egyezett ki – fenntartás nélkül).

A lista az időnként rám törő aggkori demencia okán feltételezhetően nem teljes (ám némely eleméről fél weboldalnyit is tudnék beszélni), amiből mellőztem az egyes kormánytisztviselőkhöz közvetlenül köthető stikliket, amilyen például a botrányos közpénzpazarlás (külföldön rendezett futballmérkőzések, olimpiák megtekintése; luxus-magánrepülőgépek igénybevétele; szállás luxushotelekben; nők finanszírozása, utaztatása külföldre; rockkoncert-látogatás távoli kontinensen vagy helikopterezés lagziba – migráncsnépszavazás napján stb.). A gyűjteményt két részből állítottam össze. A most látható, fekete színű tételek F. Edina aktív időszakára esnek, amikor nemcsak élvezte az álomcég által nyújtott extra kedvezményeket, szolgáltatásokat, de aktív kollaborációval ki is szolgálta a hatalmat, míg az elrejtett, szürke színű események és tények a feltételezett nyugdíjba vonulása utáni időkre tehetők, amikor csak passzívan szemlélte a visszaéléseket; azok tőle függetlenül estek, ő csak a hasznukat élvezte – amire joggal (de szégyenszemre) számíthat egészen a haláláig. Ha úgy tetszik, ez utóbbi listaelemek ide kattintva mutathatók. Elképzelhető, hogy egyiküket-másikukat nem a megfelelő csoportba soroltam, ugyanis F. Edina nem tájékoztatott arról, hogy mikor búcsúztatták el a munkahelyén. Ezúton kérem hát: ha nem esik túlzottan a nehezére, segítsen pótolni a hiányokat és kijavítani az esetleges hibákat. Előre is köszönöm. Akkor hát a lista:

adótitok a társasági adó (Tao.) – előterjesztés-megszavazás 24 óra alatt • „akinek nincs semmije, az annyit is ér” • Alaptörvény • „alkotmányos költség” • Andy Vajna kaszinói és médiarészesedése • antiszemitizmus • „az elsőnek, aki belenyúl a pénztárba, annak »le fogjuk vágni a kezét«” • azeri baltás gyilkos ki-/eladása dollármilliókért • „azok élnek az utcán, akik ott akarnak élni” • Áder János-botrány „Békés adventet kívánok önnek is!” „Biztosan meg lehet élni negyvenhétezer forintból.” • brókerbotrány • Buda-Cash • CBA (Príma) • CEU-törvény Civil Összefogás Fórum (CÖF) • civil-törvény civil-vegzálás (jogtalan kormányfői megrendelésre) • CÖF-nek juttatott félmilliárd forintnyi közpénz devizahitelesek átverése • egészségügy • egymillió (nem köz)munkahely megteremtése • elhallgatott vagy kezeletlen környezetszennyezés • „emútnyócév” • „etnikai homogenitás a gazdasági siker kulcsa” EU-támogatások eltulajdonítása • Eximbank • Felcsút • félmillió fölötti migráló • földmutyi • fővárosi fakitermelés • futsal • függöny mögé bújt kormányfő • „gránitszilárdságú” Alaptörvény többszörös (eddig hétszeres) módosítása • gyermekéhezés • harminc évig titok Farkas Flórián hűtlen kezeléses bűnügye Heineken-törvény igazságszolgáltatás kisajátítása • illiberális demokrácia • ingatlanmutyi a főváros kerületeiben • internetadó • Jordán Tamás meghurcolásakamu szuperkórház(ak) • „kár, hogy túlélte” „keményen dolgozó kisemberek” • készenléti rendőrség • „kétharmad” • kitiltási botrány • Klebelsberg Intézményfenntartó Központ • Klubrádió fojtogatása • Kocsis István-botrányok • kopaszok az NVI aulájában kordonbontás • korfa • kormányfő szabadságharca • Kormányzati Ellenőrzési Hivatal • korrupció (zéró tolerancia) • közmunka • „közpénz elveszíti közvagyon jellegét” • közpénz szétosztogatása rokonok és haverok között • közpénzkiáramlás az MNB-alapítványokon keresztül • közpénzmilliárdok a határon túli magyaroknak – a honi magyarok ellen • köztévé • külföldön élők vs. határon túliak szavazati joga • letelepedési államkötvény • légből kapott „Soros-terv” ellen uszító zsidó- és idegengyűlölet-kampányra tízmilliárd forint létminimum mértéke • létminimum-számítás elve • magánnyugdíj elkobzása • Magyar Nemzeti Bank • Magyar Villamos Művek • Matolcsy-szerető és -rokonok • megújulóenergia-felhasználás • menekültellenes gyűlöletkampány (10 milliárd forint közpénz elherdálásával) • menekültkérdés • metrófelújítások • MET Hungary Zrt. • média kivéreztetése • médiatörvény • minimálbér • miniszterek + államtitkárok és helyetteseik hada • munkavállaló-import múzeumi negyed • „náci emlékmű” • „nem közpénz a Tao.” • Nemzeti Adó- és Vámhivatal • Nemzeti Együttműködés Rendszere • „Nemzeti Konzultáció Bözsi nénivel” (videó)Nemzeti Nyomozó Iroda • Nemzeti Választási Bizottság • Nemzeti Választási Iroda • Népszabadság kivégzése népszavazás (boltzár; földmutyi; migránsozás 5 milliárd forint közpénz elherdálásával; olimpia; korrupció) • nyomor • nyugdíjrendszer • „offshore-érdekeltség felszámolása” • oktatási rendszer • olimpia (2024, Budapest) ORÖ-lopások országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozata • óbudai mobilgát Ökotárs Alapítvány • Paks, Paks II • parlagfűirtásra befolyt összeg • Patyi-mutyi • Pharaon-botrány plakátkampányok közpénzből • plakáttörvény-módosítás (1/2-es–3/4-es törvény)politikusok vagyonnyilatkozata • Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia • Quaestor • reklámadó • rendeleti kormányzás bevezetésének kísérleteroma-szegregáció • „saját lábon állunk” Schmidt Mária-botrány Schmitt Pál-botrány • „senkit sem hagyunk az út szélén” • Soros György spórolás a rákos betegeken stadionépítés • Századvég Alapítvány • szegedi rokkantnyugdíjas hallókészülék-elszámoltatása • szülőtartásról szóló törvényjavaslattandíj • tankötelezettség leszállítása 16 éves korra • Terrorelhárítási Központ • tévészékház ostroma • „tolmácsot szeretnék kérni” • több tízmilliárd forintnyi közpénz állami kommunikációra • törvényalkotás • trafikmutyi • TV2-interjú: Kunfalvi Nóra vs. Juhász Péterurizálás közpénzből • „új egység Magyarországért” újságíró-vegzálás • újságírónő-inzultálás nyilvános önkormányzati rendezvényen úszó-világbajnokság (2017, Budapest, Balatonfüred) üveghíd vasárnapi zárva tartás • Vál-völgyi (felcsúti) Kisvasút • Várba költözés • Várkert bazár • „versenyelőny az alacsony bér” viselkedési szabály állami ünnepen vízummutyi orosz bűnözők és prostik ezreinek, illetve intézményesen bárkinekvörösiszap-katasztrófára befolyt összeg

Az én empatikus ex-szeretőm érzéketlenségében mindezek felett szemet huny(t), hogy élvezhesse a dolce vita minden pillanatát, tehát elmondhatjuk:

F. Edina az autokrácia, a közpénz-privatizáció és a gyűlöletkeltés haszonélvezője – egy parazita, aki élete végéig mások elől szívja el az ország életnedvét.

Álommeló

Bizonyos értelemben érthető F. Edina kötődése a közpénzen dőzsölő álomcéghez, hiszen nem volt túl nehéz feladata: legjobb tudomásom szerint fogyasztásmérő-órák leolvasásával kereste dögre magát. (Valami ilyesmi történik nálunk is – otthon. Minden márciusban megjelenik a Vízművek munkatársa, és lefényképezi a két vízfogyasztásmérő-órám aktuális állását.) Hát, nem valami kreatív meló, de ha jól megfizetik…

Mióta az eszemet tudom, szívesen játszadozom betűkkel, kifejezésekkel, például az utóbbi évtizedekben – puszta szórakozásból – igyekszem minél hosszabb, többszörösen összetett szavakat találni. A következőt például a kilencvenes évek közepén szültem, amikor rendszeresen elhaladtam egy Hűvösvölgyi úti autószerviz mellett: személygépjárműeredetiség-vizsgálat (tizenhárom szótagú, hat szóból összerakva, azaz 13:6). Azért vagyok rém hálás F. Edina munkaköri feladatának, mert ahogy azon járt az agyam, beugrott egy olyan, ami veri az eddigi összeset (fogalmam sincs, hogy végül milyen asszociációs lánc révén jutottam ide); íme: elektromosáramfogyasztásmérőóraleolvasó-tanfolyam (20:7)! Nem ragozott és nem is erőltetett szó – elfogadható, valóságos tartalommal. Még a Magyar Tudományos Akadémia által működtetett helyesírás-ellenőrző is helyesnek találta. Nagyon vicces…

Persze, nehezített pályán: F. Edina az országhatár mentén telepített órákat olvasta le, tehát jó nagy távolságokat kellett szegénynek bebarangolnia (az álomcég járgányain), ráadásul a szomszédos országok hasonló feladatot ellátó kollégáival együtt – tehát idegen nyelvet használva. Ezért járt hozzá a munkahelyére rendszeresen egyszemélyes órákat tartani egy angoltanár (természetesen „egyéb juttatások” keretében). El is mesélte, hogy nem ismeretbővítés miatt, hanem kifejezetten önbizalom-erősítő gyakorlatok céljából. Ez bizony nem lehetett teljesen felesleges ráfordítás, mert amikor egyszer felajánlottam, hogyha együtt vagyunk, gyakorlásképpen beszéljünk angolul, elhárította. Mint mondta, szégyelli magát. De a munkahelye képviseletében más területen is használnia kellett az angol nyelvet (lásd a Tündérkém! weboldalon).

Gondolom, felelősségteljes munkát végezhetett. Talán még a magyar hatóságoknak, valamint a külföldi partnereknek nyújtott adatszolgáltatásból is ki kellett vennie a részét. Szó, mi szó, az álomcég vezérigazgatói összességében igencsak meg lehettek vele elégedve, mert

F. Edinát 2002-ben (mindössze két évvel az álomcég megalakulása után) Emlékérem, 2011-ben pedig Emlékgyűrű elismerésben is részesítették
(az adatokat az álomcég hálóhelyén találtam). Az utóbbihoz, ahogy a neve alapján talán kitaláltad, egy klassz kis aranygyűrű is tartozott. Ezek a jutalmak eszmeileg kicsit hasonlítanak a régi, Kiváló dolgozó kitüntetésre, csak persze, az értékük nem annyira erkölcsi, inkább anyagi jellegű – így annál valamivel többet érnek.

Az álomcég egymást váltó vezérigazgatói igencsak kedvelték F. Edina „egyéb juttatások” körében kifejtett, kiegészítő tevékenységét is. Minden éves jelentésben halálra dicsérték a közreműködésével megrendezett – rendkívüli gazdagságot fitogtató – vállalati és iparági sport- és szórakoztató találkozókat és az álomcég égisze alatt létrehozott közpénzszóró sportegyesület által nyújtott további szolgáltatásokat (amikről részletesebben beszámoltam az F. Edina titkolt anyagi világa oldalon). Ebbéli részvételét másképpen úgy is fogalmazhatjuk: míg ebben az időben az ország felének a szűkös jövedelemből évi egyetlen egyhetes üdülésre sem futotta (KSH, 2015 – PDF, 22. oldal), F. Edina vállalati szervezésben évente négy-ötön vett részt (többségében külföldön), és e kikapcsolódásokkal járó szórakoz(tat)ás, valamint – szintén a közpénzből honorált – derekasan elvégzett munkájával bebiztosította a gondtalan nyugdíjas éveit. (Természetesen a vállalati szervezésű-finanszírozású üdülések mellett beiktatott magának sajátokat is.)

Mintha F. Edina magáévá tette volna Prokopp Dóra – eredetileg mentőorvos, majd a TV2 Szerencsekerék című műsorának (1997–2001) háziasszonya – elhíresült mondását: „Van az a pénz, amiért korpás az ember haja…” (Kiegészítés F. Edina kedvéért, hogy ő is értse: „… amennyiért – a megaláztatás ellenére is – hajlandó vagyok korpásodás elleni sampont népszerűsítő reklámfilmben szerepelni.”) Egy kis eltéréssel… mert

F. Edinát nemcsak a rengeteg pénz csábította el, hanem az élete értelmét jelentő „egyéb juttatások” köre is.
Ebből a szempontból erkölcsileg alulmúlja a szexmunkásokat. Itt van például a Társaság a Szabadságjogokért (40 perces) filmje, melynek 23. másodpercében
Andi tömören tisztázza a viszonyokat…
Ez a tartás, büszke szemlélet hiányzott F. Edinából, aki a testét talán nem adta el, de a lelkét – annál inkább.

Ehhez képest jómagam sohasem kötöttem elvtelen kompromisszumokat. Utoljára 2017 első felében egy országos hálózatban működő állami intézmény egyik vezérigazgató-helyettese (többször is) invitált hozzájuk dolgozni. Önmagában ez az esemény nem volt számomra újszerű, hiszen aktív életem állásváltásainak több mint fele esetében meghívásnak tettem eleget. Most megszakadt ez a sorozat, mert bár a rendszerváltozás óta nem voltam tagja egyetlen politikai szervezetnek – úgy értem, még szakszervezetnek sem –, ezzel veszélyeztetve láttam a szuverenitásomat. Eléggé el nem ítélhető módon rendre válasz nélkül hagytam, végül – utalva ugyan a sikeres aktív időszakomhoz képest mára kialakult méltatlan anyagi körülményeimre – kihátráltam:

Ősök

Azt nem tudom, hogy F. Edina anyatejjel szívta-e magába a hazudozást, de előttem bakfis korától másfél emberöltőn keresztül titkolta, hogy

  • egyik őse vagyonos gazdasági bevándorlóként érkezett Belgiumból, ahol ifjúkorunkban is további nyugati rokonai éltek.

    Az F. Edina titkolt anyagi világa oldal Örökség fejezetében olvasható meserészletben megpróbáltam valamiképpen indokolni ezen előd migrációját. Ott írtam le a lehető legjóhiszeműbb és nyugodtan végtelenül naivnak is nevezhető magyarázatot, ám dunsztom sincs, hogy mi vette rá (ahogy annak legvalószínűbb időpontját is csak a képzeletem szülte). Ki tudja?, talán megerőszakolta vagy csak felcsinálta a ház egyik cselédlányát, és Nyugat-Európában az ilyen tett erősen sértette az erkölcsöt (bizonyára már akkor is előbbre jártak hazánknál, ahol valaha az első dugás joga a földesurak privilégiuma volt – úristen!, micsoda egy barbár nép vagyunk…); de az is lehet, hogy valamilyen egyéb, súlyos köztörvényes bűncselekményt követett el, és emiatt igyekezett megszökni az igazságszolgáltatás elől, ahogy pl. az sem kizárt, hogy – nem sokkal a tizenkilencedik század közepén, Európán végigsöprő forradalom előtt – a holland rabigát lerázó belga szabadságharc során várható számonkérés elől menekült el honából (esetleg a kedves ős belga vagy akár holland kékvérű is lehetett, ezért F. Edina ereiben talán nemesvér csörgedezik), ahogy az volna a legkevésbé valószínű szcenárió, hogy a tisztelt előd egy szép napon arra ébredt, hogy olthatatlan vágyat érez a magyar polgárságot a forradalmában győzelemre segíteni vagy akár annak leverésében kíván részt venni. Mindenképpen valami különösen jelentős eseménynek kellett lejátszódnia, mert lássuk be, nem juthat eszébe egy rendkívül kifinomult (többek között németalföldi) kultúrával dicsekvő, komoly múlttal és jelentős gazdasággal rendelkező ország egyik vagyonos állampolgárának, hogy csak úgy elhagyja a szeretteit, és örökre elköltözzön egy 1200 km-re elterülő, primitív világba (ahová ma repülővel másfél óra alatt eljuthatsz, ám akkor nem volt se repülő, se vonat, se busz, de még személygépjármű sem – legfeljebb hetekig tartó lovasszekér-zötyögéssel lehetett megtenni ezt a nagy távolságot).

  • ez a Magyarországon letelepedett előd gyárat alapított, tehát F. Edina gyáros család sarja.

    Arról nem szól a fáma, hogy hol, mit, mennyit termelő és hány személyt kizsákmányoló, azaz mekkora létesítményt köszönhet országunk az úttörő rokonnak.

    Ha elfogadjuk az áttelepülés közelítőleges, becsült időpontját, érdemes tekintetbe venni, hogy noha soknak tűnő történelmi távlatról van szó, az a mai napoktól számítva csupán három, születéstől 60 éves kort elérő, közvetlenül egymást követő ember életének időtartama, így a Magyarországon letelepedő, majd gyárat alapító ős F. Edina dédapja, legfeljebb ükapja lehetett. (Érdekes az is, hogy Magyarország mai politikai-gazdasági helyzete milyen kísértetiesen hasonlít az akkorira, mintha közben semmi sem változott volna – mintha a reformkort közvetlen megelőző történelmi időszak éledne ma újjá.)

  • az édesapja a második világháborúban a fasiszta német–japán szövetséghez csatlakozó Magyarország elkötelezett katonájaként harcolt.

    Ebben vagyok a legkevésbé biztos, de halvány emlékeim szerint a Magyar Királyi Légierő vadászpilótájaként – a család hagyományos elvei szerint (gondolom, legalább tiszti rendfokozattal) – vett részt a világháborúban. Rákérdeztem ugyan, de F. Edina nem erősítette meg, jóllehet nem is cáfolta. Nos, ha igaz, nota bene!, vagyis inkább horribile dictu!, az sem zárható ki, hogy e bátor katonát Olaszországba vezényelték, ahol bombázta és/vagy géppuskával lőtte azt a Salernónál partraszálló brit hadosztályt, melynek egyik, 5 tonnás járművét apám a derékig érő, fortyogó-lángoló tengervízből igyekezett a szárazföldre menekíteni, illetve máskor, az olasz Alpokban kígyózó konvojt, melynek egyik teherautóját vezető ősöm nehéz tüzérségi lőszert szállított a frontra, hogy sikerüljön megtörni az olasz fasiszták ellenállását. (Még véletlenül se tévesszük össze e jóember – mint magyar pilóta – a háborúban betöltött helyzetét a 2. magyar hadsereg Don-kanyarba küldött fegyvertelen, papírbakancsos halálraítéltjeinek körülményeivel).

  • az édesapa (vélhetően a történelmi múlt miatt) a szocializmusban nem helyezkedhetett el a szakmájában, és maszek zöldségforgalmazó lett.

    A rejtegetett (latens) hagyatékkal (lásd F. Edina titkolt anyagi világa oldal Örökség fejezetét) dúsgazdagon nélkülöztek, miközben egy családi házban laktak a Rózsadomb nyugati tövében (és feltételezésem szerint az e ház köré rajzolt 300 m sugarú félkör lehetett akkoriban Magyarország egyik, ha nem a legfrekventáltabb ingatlankörzete, miközben még jócskán dívott a kettős, sőt, hármas társbérlet intézménye).

A felsorolás apró mozzanatok, elejtett szavak, valamint az azokból levont következtetések alapján készült; a kiegészítésekben (nem titkolva) a fantáziámra hagyatkoztam. Bocs’, ha valamit félreértettem volna, vagy nem is az, esetleg nem úgy hangzott el, amire/ahogy emlékszem. Tisztázható lenne, ha F. Edina kinyitná piciny száját. (A nyugati pereputty egyik tartozékával viszont – a budapesti portyája alkalmával – volt szerencsém találkozni, amit egy videofelvételen örökített meg.) Mindenképpen nagy élmény volt F. Edina nagyvonalú hozzájárulásával szabadon engedni a gondolataimat. Köszönet érte.

Az így kiemelt szövegrészek ifjúkoromban – az akkori történelmi-politikai, gazdasági és erkölcsi viszonyok racionalitásában – szitokkifejezéseknek számítottak, amit a famíliám meggyőződésből, elvi okokból többnyire elfogadott, jómagam meg igencsak vonalas szemléletű kölyök lévén szintén méltányoltam, ezért hogyha

F. Edina közülük egyet (csak egyetlenegyet!) nem titkolt volna el, nemhogy nem alakult volna ki közöttünk plátói diákszerelem, de olyan ívben kerültem volna, mint a kocsma bejárata mellett elterülő friss hányást.

Súlyos tévedés volna azt hinni, hogy a családja múltja miatt haragudnék F. Edinára. Szó sincs róla. Ostobaság lenne bárkitől a felmenői tetteit számon kérni. Hogy is haragudhatnék olyasmire, amire semmi hatással sem lehetett, hiszen azok az események, tények olyan időkben estek, amikor ő még nem is létezett. Amiért neheztelek az az, hogy mindezt gondosan eltitkolta. Négy és fél évtizeden át!

A megátalkodott titkolózók bármilyen egyéb hazugságra is képesek.

F. Edina elődeivel szemben a szüleim mindketten újpesti munkáscsaládban nőttek fel – nagy szegénységben. Itt tapasztalták meg a kizsákmányolást, a rendszer igazságtalanságát, a nép kiszolgáltatott és tarthatatlan helyzetét. Emiatt vettek részt a munkásmozgalomban a rendszer megdöntésére törekedve, és számukra győzelmet és felszabadulást jelentett a második világháború vége.

A gyökereink ideológiai különbsége miatt tehát antagonisztikus ellentét húzódott a két család között. Tudom, F. Edina családjának története manapság többnyire érdem, és a titkolózása sokak szemében nem megvetendő dolog, de én nem tartozom e sokak közé, még ha árnyaltabb is ma a véleményem, mert jómagam nem a mindenkori elvárások szerint fogalmazom meg az elveimet, én nem változtatgatom a világnézetemet.

Tudod kedves látogató, a Rómeó és Júlia című darabban Júlia azért nem titkolta el, hogy a Capulet-ház sarja (hogy aztán az előadás csúcspontjaként gonosz kis meglepetést okozzon annak lelepleződése), mert Shakespeare ezúttal szerelmi tragédiát akart írni és nem krimit – mely esetben a mű nyilvánvalóan vérben tocsogó gyilkosság(sorozat)ba torkollott volna. Ezt a drámaíró elvetette: úgy döntött, abban majd pár év múlva kitombolja magát a Hamlet megírásakor. (Mint ismeretes, a Montague és a Capulet család tagjai a tragikus történet előtt már régóta kibékíthetetlen ellenségek voltak.)

Ezeket a fél évszázadon át titkolt tényeket F. Edina valamiért nem az együtt töltött, lepedőgyűrő négy és fél év legelején – egyszerre, egy csokorban – adta a kezembe (rám bízva a döntés lehetőségét), hanem sokkal később, időben jól elkülönítve és ködösítve, ügyesen elbagatellizálva, morzsánként hintette el. Tán tök mindegy is, hogy megtörténtek-e vagy sem – alkalmanként semmit sem firtatva –, mindegyiken gyorsan túltettem magam, hiszen

ez itt már a huszonegyedik század, felvilágosult világban élünk, rég feledésbe merült a múltunkban oly gyakran és jelentőségteljesen hangoztatott klasszikus, osztályok közötti ellentét,
és F. Edina – esetenként hangoztatott meggyőződése szerint – bizonyára rég szakított a családja múltbeli értékeivel, elveivel.

Önleleplezés

Elérkeztünk a csúcsponthoz, a katarzishoz. Most megtudhatjuk, mi volt az, amivel F. Edina kihúzta a gyufát, beindította a mindent magával ragadó betűcunamit (vagy hogy ő is értse: betűlavinát). Ennek közvetlen előzménye, hogy centiméterekre a békés, kulturált szakítás végétől F. Edina a veszekedés olyan mély bugyraiba juttatott, hogy magam is megrémültem. Azt nem tudom, hogy számára ez-e a szakítás természetes rendje, vagy csak szerény személyem inspirálta-e, de velem ilyesmi korábban sohasem fordult elő – világéletemben tartózkodtam a heves vitáktól. Tény, hogy méltatlan volt mindkettőnkre nézve, de a tetőpontot az jelentette, amivel F. Edina feltette a pontot az i-re.

Mintegy a vita lezárásaként – a békülés szándékával – a helyzet árnyaltabb jellemzésére egy Résumé és konklúzió tárgyú e-mailben összegzésképpen megírtam, hogy mennyire érzékenyen érint a szétválás – egy olyan kapcsolat végén, amelyikben a diákszerelmet idéző mély érzelmem és hevületem vegyült a felnőttélettel járó, elengedhetetlen szexszel.

Az ellágyulásban nyilvánvalóan közrejátszott a tény, hogy kb. fél évvel azelőtt letettem a cigit. Így utólag csak a saját vállam tudom veregetni amiatt, hogy felfedeztem magamon a hangulatváltozást, és ezt szavakba is tudtam önteni, szemben azokkal, akik ráébredés nélkül, pusztán magatehetetlen elszenvedői – akik ingerlékenyekké válnak, veszekednek, depresszióba esnek, akikre időnként rátör a dühöngés, a szorongás, a pánikroham stb. – anélkül, hogy tudnák az okát, ami miatt az addiktológusok különös gyengédséget, megértést és kíméletet javasolnak/kérnek a hozzátartozóktól, a leszokók környezetében élőktől.

Az állapotomról értesülve F. Edina úgy érezhette, végre eljött az ő ideje. Rövidke válaszában elsőként egy tőmondatban kicsit fényezte magát, a végén meg elkezdett hablatyolni arról, hogy valaki ácsorog az esőben (többet erről nem tudok, mert nem olvastam tovább, és azóta is kerülöm), és a kettő között egy – láthatóan régebben betárazott – gondolattal állt elő. Vajon milyen esemény vagy tény kapcsán, milyen párbeszéd keretében hagyta ki, hogy ezt tudassa? Ki tudja? Nos, ez a különösen empatikus és gyengéd ex lelki társam (megfogadva az addiktológusok ajánlását) úgy látta, most végre elérkezett az idő, hogy az arcomba vágja (vagy csak megsajnált, és ezzel akart vigasztalni… ) Stafétabotként megragadva a levelem tárgyát, a következő volt ez a teljesen ártatlannak látszó, ám határtalanul okosnak szánt kijelentés:

(Javítottam a helyesírását…)
És valóban az, köszöntsük hát nagy ovációval ezt a mélyenszántó gondolatot és annak szülőanyját. Bravó! Nagyon okos megállapítás! Nagyszerű, F. Edina! (Tegyük gyorsan hozzá: tényként kezelve az eltérő meggyőződést, F. Edina ebben a közlésében mindössze arról a –  négy és fél buja év alatt, esetleg azután szerzett – felismeréséről tájékoztatott, miszerint súlyos problémát jelenthet, ha két, különböző szemléletű ember meghitt, közös életvitelre szánja el magát; különben, ha e veszéllyel előzőleg tisztában lett volna, vélhetően eleve elkerülte volna ezt a kelepcét.) Még egyszer: remek meglátás! Ám, ha ilyen életbevágó volt közölnie ezt a halhatatlan gondolatot a kapcsolatunk legeslegvégén – pláne ennyire nyomatékosítva –, nem gondolom, hogy ezzel egy izgalmas filozófiai kérdéskör mélyenszántó vitáját indítványozta volna; a szó végére biggyesztett „-hat” képző sokkal inkább csak retorikai fogás. A lehetőség a mi esetünkben sajnálatos módon valósággá vált, így ez a tudálékos mondatba bújtatott feltárulkozás hétköznapi nyelvre lefordítva azt jelenti:
F. Edina erkölcsi-ideológiai okokból utólag megbánta, hogy összefeküdt velem.
És ezzel a diákkori plátói szerelmet, a négy és fél év alatt szeretőként együtt töltött valamennyi percet, wellnesshétvégét, ajándékba vitt cserepes és vágott virágot, mozi- és színházlátogatást, érzéki pillanatot, üdülést, rostonsült- és dinnyelakmározást, kalandparki őrültséget, kéjes orgazmust, boldog szülinapi és névnapi zsúrt és ajándékot, felnőttszerelmet, családi összejövetelt stb. stb., az élet megannyi szépségét lágyan beterítette langyos fekáliával… Az előző fejezetben tényleg azt állítottam volna, hogy felvilágosult világban élünk?
Ó, dehogy élünk felvilágosult világban, dehogy élünk felvilágosult világban! Egy sötét agyú némbert döngettem négy és fél éven át, aki a mai napig is talán a múlt század elején képzeli magát…
… és hazugságokkal akarja elhitetni a világgal ennek az ellenkezőjét. Csupán azt nem értem, hogyan lehetséges, hogy e nagy bölcsességre csak úgy hatvan körül döbbent rá, hiszen ez számomra már serdülőkoromban evidencia volt. Mit csinált eddig? Miféle kapcsolatai voltak? Minden pasija vele azonos elveket vallott, és ezért nem merült fel soha, hogy lehet tisztességesen is létezni? Netán együtt voltak ostobák? Vagy annyira kevés partnere volt? Mindenesetre büszke vagyok, hogy a puszta jelenlétemmel ilyen fontos, egész életre szóló felismerésre késztettem – még ha egy kicsit megkésve is.

És, e sziporkázó kijelentésnek van még egy vonatkozása: az utólag bejelentett erkölcsi-ideológiai elkötelezettségen túl (vagy éppen amiatt) azt is jelenti, hogy

F. Edina, a fél évtizeden át bizalmasomnak hitt partnerem elárulta: eltérő elveket vallva végig hazudott, amikor lelki társnak adta ki magát.
Azzal, hogy elárulta a titkát, elárulta a családját, önmagát, a múltját, az életét, a kapcsolatunkat. Ezzel azt is elárulta, hogy elárult engem. Tudod kedves látogató, roppantul szégyellem magam! Ilyen vak voltam… Egy notórius hazudozóba voltam fülig szerelmes, egy olyanba, aki megveti, netán gyűlöli azokat az értékeket, amik nekem fontosak.

Nem kizárt persze, hogy a következtetéseim nem helytállóak. Én sem vagyok csalhatatlan. Ha véletlenül így lenne, különösen épületes lett volna, ha F. Edina a többszöri kérésemre még kezdetben magyarázatot ad – némasági fogadalomtétel helyett. Nyilvánvalóan nem mérgesedett volna el ennyire a helyzet, azonban F. Edina megátalkodott csendje mindenképpen igazolni látszik a teóriám helyességét.

Értelmezés

Miután elolvastam – minthogy nem értettem, hogy jön ez ide –, újra vettem, majd harmadszor is, végül értetlenül kérdeztem: „MI VAN?!” A mai napig az az érzésem, ebbe a szemrehányásba F. Edina bele akarta sűríteni a köztünk húzódó szellemi és erkölcsi különbség okozta összes frusztrációját, amivel visszaszerezheti a megtépázott önbecsülését. Ilyenformán valószínűleg tök mindegy volt, hogy mikor hangzik el, milyen helyzetben, milyen események közepette, lényeg, hogy elhangozzék, és jó nagyot szóljon (de az is lehet, hogy a kapcsolatunk legvégére időzítette, és kifejezetten kapóra jött neki a levelem).

Hogy érthetőbb legyen: F. Edina számára a velem eltöltött idő „talán legfontosabb” tanulsága az volt, hogy ne válassz magadnak olyan szeretőt, akinek a tiedtől eltér az értékítélete, más értékrendet vall, mert ez a végén még zavarokat okozhat a kapcsolatban.

Bizonyára nem értékelem túl F. Edina szellemi képességeit, amikor azt feltételezem, hogy a (másfajta) világnézetével mindig is tisztában volt, tehát a felismerés nem arra vonatkozott, csak annak lehetséges következményére.

Tudod kedves látogató, ha például egy társkereső csetszobában vagy mobilapp révén találkoztunk volna össze, az
Ágyban ismerszik meg az ember.
népi aranyigazság szellemében érthető és helyénvaló lenne ez a ráébredés. Persze, akkor sem utólag – ilyen sunyin – kellett volna utánam vágni.

Ez valami olyan húzás volt, mint amikor két fiú egy összezördülés után csendben battyog haza a suliból, szótlanul belépnek a liftbe, ami elindul velük fölfelé, majd az egyikük, miután kiszállt, a záródó liftajtó résén keresztül – megszakítva a hosszú, nyomasztó hallgatást – köszönésképpen még visszaszól: „Ja, és képzeld, tegnap este láttam az anyukádat a játszótéren, amint a sarki fűszeres éppen gerincre vágja.”

De szó sincs virtuálisvilág-beli ismerkedésről, hiszen akkor már csaknem fél évszázada ismertük egymást, ami egy – ugyan kérészéletű, ám – megindítóan bájos plátói diákszerelemmel kezdődött, majd annak elhamvadása után is szoros kapcsolatban maradtunk (még évtizedekkel az internet kitalálása előtt), tehát, amikor mintegy másfél emberöltő múlva másodjára is közeledtünk egymáshoz, F. Edina pontosan tisztában kellett legyen az elveimmel, a világnézetemmel. Azt is említsük meg: rögtön az elején írásban közöltem, hogy mit várok el a szeretőmtől.
Ez önmagában is elég szokatlan lépés volt. Jómagam legfeljebb tehetősebb személyek házassági vagyonjogi szerződéséről hallottam, melyben a felek bebiztosítják maguknak a házasságba vitt vagyonuk kizárólagos tulajdonjogát.
A dolog pikantériája, hogy F. Edina az ebben megfogalmazott, többek között pont a titkolózást, a hazugságot és az eltérő szemléletet taglaló kizáró feltételeimet hümmögve-mosolyogva – „Ez nem egészen áll.” mondattal nyugtázta. A most tudomásomra hozott elvei alapján azonban elmondhatjuk, ebben a mondatában szórendi hibát vétett. Helyesebb lett volna őszintén úgy fogalmaznia: „Ez egészen nem áll.”

Bevallom, fogalmam sincs, hogy ezzel az üzenettel F. Edina tudatosan bántani akart-e, vagy csak pusztán az egója korábbi sérelme miatt szándékozott-e elégtételt venni. És azt sem tudom, ha esetleg tudatos volt, akkor rosszindulatú, gonosz szándékkal tette-e vagy csak ostobaságból. Mindenesetre, az alábbi, igencsak fontos tényezőket figyelmen kívül hagyta:

  • A cigi elhagyása nyomán lezuhant az ingerküszöböm. Meglehet, ha az életem nem így alakul, talán nagyvonalúan elnézem a rengeteg hazugságát és ezt a megrendítő, öv alatti ütését.
  • Ebben az időben kormányzás helyett – a közpénz igazságtalan újraelosztásán kívül – a hatalom egyetlen, valamirevaló tevékenysége a gyűlöletkeltés volt. Minthogy mindig is megérintett a körülöttem játszódó események szele, ezúttal sem maradtam közömbös. Csakhogy esetemben kontraproduktívra sikeredett: az ellenszenvem azok ellen irányult, akik élvezték, élvezik az uszítás hasznát. Ezen cinikus élősködők, paraziták közé tartozik F. Edina.
  • Nem törődött azzal (vagy ötven év alatt nem vette észre), hogy számomra a becsület az elsődleges tulajdonságok egyike, az elvek rendkívül fontosak. Talán magából indult ki. Az ő személyisége olyan, mint egy gyurmafigura. Ha kell, alkalmanként ide hozzátapaszthatsz, onnan lecsíphetsz egy kicsit; ha kell, bárhol lelapítgathatod, kicsúcsosíthatod, és mindjárt az adott helyzet elvárásaihoz igazodik. Akár a „gránitszilárdságú” Alaptörvény. Az én személyiségem nem ilyen. Egyszer gyerekkoromban összeállt, elkészült, és azóta – lényegét tekintve – változatlan. Az pedig roppant érzékenyen érint, ha ezt kétségbe vonják, figyelmen kívül hagyják.
  • Az átlagosnál jóval erősebb az akaraterőm, jóval öntudatosabb és önérzetesebb vagyok.
    Azért, ha már két emberöltő alatt nem tűnt fel F. Edinának a legfontosabb tulajdonságaim között az akaraterőm, talán abból levonhatott volna némi tanulságot, hogy mintegy négy évtizednyi láncdohányzás után önerőből, orvosi segítség nélkül letettem a cigit (már megint ezzel példálózóm!). A szakirodalom szerint ekkora akaratereje általában 100-ból jó, ha három embernek van, de olvastam beszámolót olyan szakembertől is, aki csak egy főt mond (és egyáltalán nem valószínűsíti a sikert első kísérletre). Magunk között szólva, F. Edinának kellene ehhez valamit konyítania, mert bevallása szerint valaha leszokott a dohányzásról – persze, valószínűleg akkor is csak „kocabagós” lehetett…

Ezek a tényezők nem engedték, hogy annyiban hagyjam; nem követhettem az elődeim, F. Edina előző pasijainak példáját: a lehetőségeim erejéig meg kellett/kell gátolnom, hogy folytatódjon ez az ámokfutás, hogy ezt mással is megtegye.

Haditanácsot ültem, és egy ütemtervet állítottam magamnak össze. Kitűztem a célt: a világ tudomására kell hoznom F. Edina valódi énjét.
Nos, emiatt került be e tájékoztatócsokor a nagy tudástár forgatagába – az internet világába –, és ezzel a bontógolyó nekiütközött végre a gondos titkolózással és kitartó manipulációval emelt, rejtegető tűzfalnak. Ez a weboldal is (amit éppen olvasol) az akkor, évekkel ezelőtt meghatározott tennivalók jegyében született. E feladatok keretében magamra hagyatkozva kerestem a válaszokat, minthogy a kezdeti kéréseimet, majd a későbbi, egyre hangosabb követeléseimet F. Edina elengedte a füle mellett, végül a férfinemet is megszégyenítő karakánsággal kussba vonult – magára nézve érvényesítve
Az ostobák ravaszabbja hallgat.
közszájon forgó mondást.

Tudvalevő, hogy az ember a szemléletét otthonról hozza, az elődeitől kapja. A személyiségünk alakulását leginkább a jégteke kövének viselkedéséhez tudnám hasonlítani. A versenyző, kezében a kővel, a lendületének megfelelő sebességgel csúszik előre, majd felmérve a távolságot és a helyzetet, még ha kell, finoman változtat a kő irányán és sebességén, majd útjára bocsátja: elereszti. A kő alig csökkenő sebességgel, egyenes vonalban siklik a jégen (amit a söprögető versenytársak kismértékben képesek befolyásolni), amíg valamibe bele nem ütközik. Ha még maradt benne elég energia, a tehetetlensége révén halad tovább – új irányban, módosult sebességgel.

A jégteke (curling) természete (videó, 0:38)

Hasonlóképpen a szüleink a kezünket fogva gyengéden terelgetnek bennünket – példájukkal mutatva a követendő irányt és intenzitást, a hevület, az indulat mértékét. Egy darabig együtt haladnak velünk, majd óvatosan eleresztik a kezünket, magunkra hagynak. Egy ideig a tanított irányban, a mutatott hévvel haladunk tovább, és enyhe hatások kisebb-nagyobb mértékben befolyásolhatnak, irányíthatnak bennünket. Komolyabb pályamódosítást egy-egy jelentősebb külső hatás, trauma válthat ki, ám annak befolyásoló mértéke függ az elszántságunktól, az elkötelezettségünktől, az akaraterőnktől. Őseink öröksége egyfajta béklyó, amiből csak a nagyon erős akaratúak tudnak kiszabadulni… Ez az örökség magyarázhatja F. Edina habitusát: döntéseit, őszintétlenségét, urizálását, a hatalommal való megalkuvását, részvételét a korrupcióban, az érzéketlenségét és rátartiságát.

Ezért javasolom kedves látogató, fenntartás nélkül soha ne fogadd el azt, amivel a társad etet. Igyekezz az elmondottak mögé nézni, azokat ellenőrizni, és ha lehet, az elhallgatottakat kideríteni. Én ezt sajnos elmulasztottam, csupán a megérzéseimre hagyatkoztam. Mindössze annyit tudok a mentségemre felhozni, hogy a nők korábban messzemenőkig respektálták a szemléletem, és egy sem volt, aki az eltérő nézeteit a képembe vágta volna, ráadásul – mázlimra (vagy pechemre?) – a hazugok is elkerültek.

Latolgatás

Ahogy megszokhattuk, F. Edina ominózus, okos kis vallomása is telis-tele van rejtélyekkel. A biztonság és teljesség kedvéért mindenekelőtt célszerű definiálni a kérdéses kifejezéseket, hogy megtudhassuk, mi mindenben tér el kettőnk szemlélete. Ezt olvashatjuk a Wikipédián:

  1. értékítélet: egy ember becsületéről, annak hiányáról tett nyilatkozat.
  2. értékrend: értékek azon halmaza, amelyet a személy viselkedésében, döntéseiben követ, meghatározónak tart (lásd még: világnézet).
  1. Az értékítélet-különbség feltételezhetően azt jelenti, hogy általában az emberek becsületét nem egyformán ítéljük meg. Ez magyarul annyit tesz: e kérdéskörben esetleg nem azt nyújtom, amit F. Edina a szemlélete alapján elvár. Határozottan visszautasítanám, ha ez az én becsületességem, megbízhatóságom bírálata lenne. Inkább F. Edina hibázott, amikor évtizedeken keresztül azt a látszatot keltette, hogy egyféleképpen gondolkodunk. Az őszinteségével elkerülhettük volna ezt a kellemetlen félreértést.

    A politikai elkötelezettség, a tisztesség, a becsület, a hitvallás már gyermekkoromban kikristályosodott bennem, amit ez a meghökkentő illusztráció, az úttörőkönyvem betétlapja is mutat. Annak idején az általános iskola elhagyásakor az osztályfőnököm állította ki, és ebben tudatta a legfontosabb tulajdonságaimat a befogadó, új közösség számára.

    Az úttörőkönyvem betétlapja
    Bizonyára kicsit megmosolyogtató a „Fejlett világnézetű.”-kijelentés egy 14-15 éves gyerek jellemzésében. Annyiban azonban figyelemreméltó, hogy az osztályfőnöknőm a négy legfontosabbnak ítélt tulajdonságaim egyikének tartotta. Arra utal, hogy már akkor összeállt bennem egyfajta értékrend, gondolkodásmód, szemlélet, amely alapvetően sohasem változott, legfeljebb árnyaltabbá vált, ahogy bővültek, elmélyültek az ismereteim. (És, az osztályfőnöknőm írását figyelmesebben nézve, az áthúzott kötőszóból az is vélhető, hogy szíve szerint még bővítette volna a harmadik mondatot, de a biztonság kedvéért inkább rövidre fogta, hogy tutira elférjen a negyedik.)

    Amúgy, F. Edina vallomása alapján most már én is látom, valóban van különbség kettőnk értékítéletében. Talán meg se kéne lepődnöm, hogy utólag és csak véletlenül, kerülő úton jutott a tudomásomra: még az életre szóló felfedezésének bejelentése után is képes volt mosolyogva látogatni a rokonaimat. Lássuk be, ehhez azért tényleg pofa kell… Vajon ez „csak azért is!” volt, az erkölcsi érzéketlensége jegyében történt, vagy ennyire ostoba?

  2. Az értékrendkülönbség megannyi kérdést vet fel. Minthogy F. Edina nem nyilatkozott sem e rendkívül okos észrevétel elhangzásakor, sem az azóta eltelt öt év alatt, igazán épületes lenne tudni, hogy milyen, a szemléletemmel ellentétes értékeket preferál,
    mi lenne hát a „legfontosabb”? Netán a becstelenség és az érzéketlenség, a szenvtelen lopás, talán a polgári, esetleg a fogyasztói élvhajhász értékrend, a népnemzeti irányzat, vagy a keresztény-konzervatív, a nemzetiszocialista, netalán a fasiszta ideológia? Esetleg bőrszínproblémája van?

Vajon mikor kezdett a kis agyában kikristályosodni, mennyi ideig dédelgette a szíve alatt? Mikor döbbent rá, hogy az eltérő értékítélet és értékrend problémát jelenthet egy kapcsolatban, azaz, mióta vezetett az orromnál fogva, mióta vett hülyére? Vajon bakfiskora óta hazudozik folyamatosan? Vagy középkorú asszonyság volt, amikor szomorúan szembesült a ténnyel, hogy most már a haláláig titkolóznia kellene? Netán öregen, a rendszeres, hétvégi közösüléseink egyik szünetében eszmélt rá az elkerülhetetlen kötelezettségére – jelesen, hogyha orgazmusra vágyik, akkor továbbra is hallgatnia kell? Mióta hordozta szegényke ezt a terhet – a megfelelő alkalomra várva, hogy jól a szemembe mondhassa? És vajon mikor ébredt annak tudatára, hogy számára „talán ez a legfontosabb”? Az ideológiák eme nyomorult áldozatának mennyit kellett magán uralkodnia? Mindenesetre, amíg tartja a némasági fogadalmát, és gondosan őrzi a válaszokat, kénytelen vagyok helyette magam felelni a kérdésekre. Amíg tisztességes magyarázattal és bocsánatkéréssel nem áll elő, nekem – ha éppen olyan hangulatom támad, kedveskedő melléknévvel – F. Edina „a kis faszista” lesz.

Mindent egybevéve, F. Edina nemcsak a bolondot járatta velem, de fél évszázadon át tökéletesen ostobának is nézett, mert hát az ember – ahogy vélhetően ő is – a világnézetét nem évszakonként váltja, mint a ruháját. Természetesen nem haragudhatok amiatt, hogy az enyémtől eltérő nézeteket vall. Ez magánügy. Csakhogy miért kellett hazudozva az ellenkezője látszatát kelteni, és a bizalmamba férkőzni?!

Még az is kérdés, ha ez így van – minthogy számomra az olyan értékek fontosak, mint a becsület, az őszinteség, a tisztesség, az emberség, az emberi méltóság, az egyenesség, a megbízhatóság, az empátia, a szolidaritás, a szabadság, amit már négy évtizede is pontosan tudhatott –, hogyan volt képes engem elfogadni? Hogyan tudta magát az érzelmeknek átadni?

Az eltérő elvek béklyójában hogyan tudta heti rendszerességgel széttárni a lábát? Hogyan volt képes öklendezés nélkül dugni? Hogyan tudta olyan önfeledten, undor nélkül élvezni az így megélt orgazmust?
Már’, ha tényleg volt neki, és nem csak színlelte, amivel kapcsolatban ezek után kissé szkeptikus vagyok. (Az ő esetére nem életszerű kifejezés a „szeretkezés”, amit akkor a nemi aktus során naivan és tudatlanul megélni véltem.)

Az önleleplezésből levezetett megállapításaim lezárásaként elmondhatom, nagyon sajnálnám, ha azok valamiféle fatális félreértés szüleményei lennének, de az se semmi, amit a talányos bejelentés miatt érzett mérhetetlen csalódás okán felsorakoztattam: az F. Edina életét végigkísérő, folyamatos hazugságok sorozata és személyiségének a szellemi örökségből, az anyagi világából, és talán egyéb körülményeiből adódó – számomra elfogadhatatlan – tulajdonságai. Emiatt várom váltig a tisztességes magyarázatát és bocsánatkérését, és csak szólok kedves látogató, hogy ilyen meglepetésben lehet részed, ha az ismerkedés időszakában (hozzám hasonló módon) nem vagy észnél.

Kivonat

Örökség: F. Edina
Megalkuvás: F. Edina
Hazudozás: F. Edina
„Leg”: F. Edinán kívül nem volt nőm,

Kedves látogató, hogy gyorsan és könnyen benyomást kaphass, próbáltam F. Edina jellemzésére hasonlatot találni az élővilágban – tudod, ahogy van, akire azt mondják: „ravasz, mint a róka.” Nem sikerült egyet találnom; talán az ügyetlenségem miatt, talán mert a jelleme olyan sokrétű, ezért néhány élőlény segítségével mutatom be. Minthogy

  • feszélyezettség nélkül változtatja az elveit, minden hatalomhoz kaméleon módjára alkalmazkodik;
  • egy velejéig korrupt, közpénzből élősködő cégben halálig tartó jólétet teremtett magának; olyan parazita, mint az aranka, mely amellett, hogy a gazdanövényre csavarodva szívókkal kapaszkodik és elvonja a kész táplálékot, van virágja is, amivel – hamis látszatot keltve – képes vonzóvá tenni önmagát;
  • igyekszik mindig azt az arcát mutatni, amit a környezete elvár; a képmutatásával hasonlít például egyes mélytengeri fejlábúakra, amelyek a színüket és az alakjukat is képesek változtatgatni;
  • az emberen kívül minden élőlény őszinte; F. Edina hazug jellemére nem talál(hat)tam megfelelő élőlényt. Hasonlóképpen eleve kudarcos vállalkozás olyan állat után kutatni, amelyik ne vállalná a kimondott szavát, és gyáván inkább némaságba menekülne. Ez a fajta gerinctelenség nem létezik az állatvilágban, minimum annak okán, hogy kizárólag az ember képes beszélni (hogy azért egy kicsit mégiscsak emeljem F. Edina rangját, el kell ismernem: manapság így tesznek a hatalombitorló politikusaink is; talán tőlük tanulta – heti egyszeri különórákon ).

Zárszó

Világéletemben fontos volt számomra az igazság, és mindig kínosan becsületes voltam. Ezt tapasztalhatta körülöttem mindenki, ahogy F. Edina is. Volt, aki akceptálta, volt, aki bolondnak nézett miatta. Az elveim a mai napig változatlanok. Most is ugyanúgy gondolkodom, ugyanazt vallom, mint ifjúkoromban. Ezt kellett volna szem előtt tartsa F. Edina, amikor vén fejjel körülöttem sertepertélt, amikor úgy döntött, újrapróbálkozik velem. Valamiért nem ezt tette. Talán azt hitte: én is megalkudtam, a hatalom az idők folyamán engem is meg tudott vesztegetni, én is eladtam a lelkem. Tévedett. Megmaradtam puritán lázadónak.

Hogyha ez az Önleleplezés fejezetben idézett, végtelenül okosnak és intelligensnek szánt, ám rendkívül durung kijelentés nem hagyta volna el F. Edina piciny száját, vagy a kéréseimre/felszólításaimra – kussba vonulás helyett – tisztességes magyarázatot adott/bocsánatot kért volna, nem lett volna, ami ennyire felbőszítsen, és eszembe se jutott volna felidézni a rengeteg hazugságát és kutakodni, hogy nélküle és helyette magam keressem a spontán adódó kérdéseimre a válaszokat. Ha a volna ott nem volna… De hát a „volna” ott van, hála az én okos kis ex-szeretőmnek. A kutatásnak köszönhetően kiderült (lásd az F. Edina titkolt anyagi világa weboldalt meg itt, feljebb az Elvtelenül fejezetet), hogy a volt lelki társam ahhoz az igen szűk kisebbséghez tartozik, amelyik

különböző előnyök, kiváltságok fejében lelkiismeret-furdalás nélkül segíti, támogatja a hatalmat – nem törődve azzal a kifosztott 7-8 millió emberrel, akiknek emiatt kizárólagos perspektíva a nyomor, a nélkülözés.
Ezek azok a hitvány, általam mélyen megvetett élősködők, akik a rendszerváltozással úgy bukkantak elő a semmiből, mint a felkavart mocsárban felszínre vetett, a fuldoklókat eltaposó, mindenkin átgázoló, élvhajhász és pénzhajhász törtetők, akik kapzsiságukban, telhetetlenségükben felélik Magyarország jelenét és jövőjét. Egyértelmű azonosításukra új kifejezést alkottam: ők a felbánok. F. Edina még ezek közül is kilóg:
  1. míg túlnyomó többségük kiköt, lehorgonyoz valamilyen eszmét hirdető erő mellett, neki tök mindegy, hogy melyik párt áll a kormánykerék mögött, bárkinek hajlandó eladni a lelkét;
  2. ráadásul, egyfolytában (tizenöt-húsz éven át vagy még annál is hosszabb ideig) a mindenkori hatalom legszűkebb holdudvarában dagonyázott, és például az álomcégben töltött utolsó fél évtizede alatt – mint a cég menedzsmentbeli samesza – az ízlelőszervével (a többi vezető mellett) azon kollégája hátsó testrésének tisztán tartásáról gondoskodott, aki a kormányfő legkedvesebb pajtása (Magyarország ma még csak ötödik leggazdagabb embere), Mészáros Lőrinc ügyvédje.

A jó szülő képes a szülinapi tortát úgy felvágni, hogy a család minden tagjának azonos méretű szelet jusson. A kivételezett(ek) viszont csak úgy kaphat(nak) nagyobbat, ha a többiek tányérjára az átlagosnál kisebb kerül…

A torta felszeleteléséhez hasonlít az állami bevétel újraelosztása is. Az átlag feletti jövedelműek, például az állami szektor magas jövedelmű dolgozói, valamint a magas jövedelmű nyugdíjasok a nemzeti vagyon felosztása során úgy elégíthetők ki, ha a kormány magasabb adót és járulékot vet ki, és/vagy csökkenti az egészségügyre, oktatásra, családtámogatásra, CSED-re, GYED-re, GYES-re, nyugdíjra, szociális juttatásokra, tömegsportra, infrastruktúrára stb.-re szánt összeget. Ily módon a társadalom hozzájárul a felbánok urizálásához is. Hasonló történik konkrétan velünk: az állam a megkérdezésünk és beleegyezésünk nélkül csökkenti a családtagjaink jövedelmét, hogy közpénzből fedezze a – többek között érdemtelenül – magas jövedelműek (például F. Edina) szórakozását, vagyongyarapodását, ahogy a te családod is ennek elszenvedője, károsultja kedves olvasó, feltéve, hogy éppenséggel nem a felbánok falánk siserehadát erősíted.

Manapság egy-másfél millió (főként idősebb, a létét alapvetően befolyásolni már csak kisebb mértékben képes) ember – velem együtt – kénytelen búcsút venni a gyerekeitől, unokáitól,

mert az életrevalóbb fiatalok elmenekülnek ebből az élhetetlen országból, a kilátástalan nyomorból, az emberi méltóságot semmibe vevő világból, ebből az erkölcsi mocsokból, és itt csak egy kiöregedő társadalom marad,
tudniillik ezek a paraziták, a felbánok kenőpénz és egyéb ellenszolgáltatások fejében bárgyú asszisztenciával bátorítják, támogatják a hatalommal visszaélőket, hogy azok a rájuk bízott vagyonnal felelőtlenül, önző módon bánhassanak. A hatalmi elit ugyanis az eltulajdonított közpénzzel, az ország évszázados keleti eladósításával és önös érdekeket szolgáló intézkedésekkel igyekszik hosszú időre bebiztosítani magának azt a jogkört, amit a nép azért ruházott a honatyákra, hogy intézzék az ország – központi rálátást, igazgatást kívánó – ügyeit. Ám azoknak eszük ágában sincs teljesíteni a küldetésüket; a felhatalmazással visszaélve, cinikus módon maguk, rokonaik és ismerőseik között önkényesen szétosztják a köz vagyonát, felépítve az új uralkodó osztályt

Róna Péter: Az új magyar uralkodó osztály (videó, 10:25)
– alibiberuházásokkal, baksissal, törvénytelen törvényekkel, csalárd igazságszolgáltatással befogva a nép száját, és a biztonság kedvéért egy „kicsit” () fel is korbácsolják a zsigeri gyűlöletet, hogy megosszák vele a társadalom egészét (hogy a rászedettek ne a közpénz privatizációjával, hanem mondvacsinált „ellenségekkel” foglalkozzanak).

Ennek az intézményes fosztogatásnak volt aktív résztvevője és haszonélvezője az én kis exem, melyek közül a kora miatt mára csak az utóbbi maradt meg. Néha-néha elmerengek:

Vajon hogyan volt képes F. Edina ezzel az erkölcsi háttérrel négy és fél éven át hétről hétre olyan ártatlan tekintettel a szemembe nézni?

Ajánlás: Kedves látogató, ha a bizalmasod azt kéri/kívánja/követeli, hogy a vele kapcsolatos ügyeket/kérdéseket/gondolataidat csakis neki címezd, máris kezdhetsz gyanakodni: lehet, hogy egy velejéig hazug társra akadtál, egy mindenkit manipuláló partner hálózott be – függetlenül az illető nemétől, a kapcsolatotok jellegétől, körülményeitől. Én így jártam F. Edinával. Még nyilvánosság előtt, írásban is képes volt rám pirítani, ha egy őt (is) érintő ügyben nem kizárólag hozzá fordultam. Ha ilyet észlelsz, gondolj arra, hogy

  • a titkolózás a hazudozás egyik válfaja;
  • mielőtt a társaddal bizalmas viszonyba kerültetek, téged is az orrodnál fogva vezetett, előtted is leplezte a titkait (még ha végtelenül kedvesnek, nyitottnak mutatkozott is), illetve olyasmiket hitetett el veled magáról, aminek esetleg semmi köze a valósághoz;
  • ha a társad a számára semleges embereket képes félrevezetni, bizonyára van még, amit továbbra is titkol előtted, amivel a kezdetek óta a mai napig megtéveszt;
  • ha a társad egyes kérdésekben megátalkodott módon titkolózik, valószínűleg egyebekben is hazudik;
  • ha a társad arra kér, hogy légy partnere a titkolózásában és te ennek eleget teszel, alkalmat adsz arra, hogy attól kezdve ezzel zsarolhasson;
  • egy idő után azon kaphatod magad, hogy a társad bevont a hazudozásaiba – te is hazuggá váltál, és segíted abban, hogy mindenkit manipuláljon maga körül.

Ezzel a weboldallal mindössze az volt a célom, hogy – igazodva a kor technikai lehetőségeihez – a körültekintőbbek kezébe mankót adjak a tájékozódáshoz, valamint esetleg megfontolásra késztesselek; ha viszont véletlenül az enyémhez hasonló csapdába pottyannál, kizárólag önmagadat hibáztathasd. Mindazonáltal, ha úgy látod, valamiben tévedek, valamit rosszul gondolok, vagy felkeltettem az érdeklődésed, és többet szeretnél megtudni, csak szólj vagy írj. Van még mit mesélnem…

Készült:
Utolsó módosítás:
2017. 06. 05.

© Tuna András, 2006–2017