Tartózkodj az olyanoktól, akik könyvespolcát
Wass Albert, Nyírő József vagy hasonló szerzők irománya díszíti.

F. Edina rejtett személyisége (forrása)

Kedves látogató! Folytatom a tájékoztatást, hogy információval segítselek. Sokkal jobb ez így, minthogy utólag, bosszankodva szembesülj a valósággal. Ó, bárcsak a döntéskor engem is támogatott volna valaki! Azért, van pár fontos dolog, amit előzetesen szeretnék tisztázni:

Megrázó

Kedves látogató, képzelj el egy őszi, háromnapos iskolai kirándulást, amin gimnazista lányok és fiúk zabolátlanul idétlenkednek. Itt sodródott egymás mellé egy leányzó, meg az osztálytársa, egy kiskamasz. A kislány egy végtelenül csendes, általában visszahúzódó, kedves kis bakfis volt, aki szívvel-lélekkel kézilabdázott, a fiú pedig a férfivá cseperedés hajnalán, alig kigyúrt testű, jó eszű kölyök volt. Elfogadhatóan kosárlabdázott, ezért az iskola lánynövendékei felfigyeltek rá: összesúgtak, ha a folyosón a közelükbe ért, elmentek a meccseire szurkolni. Nos, e két gyerek ezen a kiránduláson valahogy egymásba gabalyodott. Középiskolásokkal ez könnyen megesik… A nemi fejlődés aktuális stádiumában egymás kezét sem nagyon merték megfogni. Csodálatos diákszerelem volt, ahogy ez ilyenkor lenni szokott. Együtt sétáltak az ismeretlen utcákon – megfeledkezve magukról, észre sem véve, hogy el-elszakadoztak a csoporttól. A kirándulás után – ahogy visszazökkentek az iskolai élet mindennapos kerékvágásába – az osztályfőnökük ezért jól le is szidta őket. A fejmosással mit sem törődve, tanítás után továbbra is együtt rótták a sötét-ködös utcákat. Aztán egy napon, a nagyszünetben a fiú odament az utolsó előtti padban ülő lányhoz, és valami ilyesfélét mondott: „Túlságosan egyhangúvá vált a kapcsolatunk. Ne haragudj, nem érdemes erőltetni, a legjobb lenne, ha abbahagynánk.” És lelketlenül magára hagyta. A tapasztalatlan fiatalember talán még nem tudta: ilyenkor olyan helyzetet kell teremteni, hogy a lány akarjon szakítani. Mert az ilyen kijelentés igen megalázó lehet – kiváltképp, ha történetesen esetleg kékvérű az elutasított.

Gyerekkoromban egyszer villanyszerelők dolgoztak a lakásban, és ahogy lestem a munkálkodásukat, irtóra megtetszett a fáziskeresőjük. Bedugták a végét a konnektorba (ma már tudom, hogy dugaszolóaljzatnak hívják), és a nyele közepe vörösen világított. Ez a varázslat megbabonázott, egyszerűen elkápráztatott. (Azóta is megszállottja vagyok mindenféle fényforrásnak.)

Fáziskereső (forrás)

Hogy, hogy nem, a munkások egyszer csak eltűntek a terepről – talán elvonultak tízóraizni – mindent szanaszét hagyva a szobában. „Eljött az én időm,” – gondoltam – „most megnézem közelebbről, hogy hogyan működik ez a gyönyörűség.” Belecsúsztattam a lyukba, és váratlanul, mintha hátulról egyszerre mindkét térdhajlatomba jókorát rúgtak volna: berogytam, és a bal vádlimon megjelent egy tízfilléres méretű, kerek égésfolt. Hű, nagyon megijedtem! (A szüleim addigra jól az agyamba vésték, hogy az árammal nem szabad játszani, mert halálos ütés érhet.) Később, felnőttkoromban megkérdeztem egy szakembertől, hogy mi történhetett. Azt mondta, ezeket az eszközöket adott bőrellenállásra méretezik, és a gyerekek hártyavékony bőrének kisebb az ellenállása a kalkuláltnál, ezért érhetett ilyen megrázó hatás.

Ezt a kis anekdotát csak azért meséltem el, mert Edina alábbi pár története hasonlóképpen megrendítő volt: mintha hátulról térdhajlaton rúgtak volna.

  • Mintegy negyven évvel az alma mater elhagyása után F. Edina elárulta, hogy az irántam érzett szerelmének (vagy talán az elutasítás okozta szégyennek és csalódásnak) két kínkeserves évtizeden át nem tudott véget vetni. A gimnázium után befejezte tanulmányait egy felsőoktatási intézményben, férjhez ment, született két szép gyereke, és talált egy munkahelyet, ahol tovább cipelte a vállán ezt a terhet. Ez tényleg megrázó…
  • Amit az ezután történtekről mesélt, az sem volt kevésbé drámai. Amikor megelégelte a szenvedést, elhatározta, hogy önámító pozitív gondolkodással maga gyógyítja ki önmagát. Feltételezem, a metódus ismerős: alapvető érzelmek megváltoztatására tett kockázatos kísérlet – gondolatokkal. Ezzel igyekezett visszanyerni az életkedvét. Gondolom, szakember segítsége nélkül. Ez nagyon durva, és igencsak veszélyes: súlyos személyiségtorzuláshoz vezethet.
  • Egy ugyancsak nyugtalanító történet nagyjából egy évtizeddel a középiskola befejezése utánra tehető, amikor Edina várandós állapotban összezördült a férjével, és hozzám szaladt, hogy a válltömésemen kisírja magát. Bizony, ahhoz, hogy elfogulatlan véleményt alkothassak, szívesen hallgattam volna meg az urát is. A fiú (akivel azután többször töltöttem együtt az időt, és kifejezetten jó viszonyt ápoltunk) rendkívül értelmes, jóképű, nagyon jó humorú pasi volt – és minő meglepő!, éppen abban a felsőoktatási intézményben tanult, majd ugyanott dolgozott és tanított, ahová Edina járt. Amennyire meg tudom ítélni, a nők szemében maga lehetett a megvalósult leányálom. Még fészket is épített a kis családjának (emlékeim szerint kettőt is; az egyiket volt szerencsém alig kész állapotban megtekinteni – lenyűgöző kivitelezési részleteivel együtt). Utólag kiderült, a kapcsolatukat erősen beárnyékolhatta Edina személyisége: a srác italba menekült.
    Amikor ez véletlenül szóba került, F. Edina – mint aki előre készült – kapásból rávágta: a fiú örökölte. Ma már úgy gondolom, ha egyáltalán, legfeljebb a hajlamot örökölhette. Valami még kellett, ami kiváltotta…
    Szerintem a fiatalembert a gyerekeik iránti szeretete tette függővé. Ha ők nem lettek volna, valószínűleg inkább a lehető legmesszebbre menekült volna, így viszont – hogy együtt lehessen velük – valahogy el kellett viselnie a vele járó viszontagságokat. Sajnos, e kapcsolat és annak terhét enyhítő alkoholrabság jelentősen le is rövidítette az életét – jóllehet idővel derekasan legyőzte. Még javában tartott Edinával az időskori, négy és fél éves együttlétünk, amikor elbúcsúztattuk (R.I.P.), de még a távozása előtt egyik gyermeke lakásának komplett felújítását is hősiesen, aktív közreműködéssel levezényelte.
  • Végül, érthetetlen számomra, miért döntött Edina amellett, hogy csaknem fél évszázad után újra megpróbálja velem. Teljesen nyilvánvaló, hogy ilyen előzmények után a teste minden porcikája tiltakozni fog, nehogy véletlenül újra bekövetkezzen a rettenetes megszégyenülés. Így a felnőttkapcsolatunk a születésekor eleve halálra volt ítélve. Nem az volt a kérdés, hogy véget ér-e egyszer, hanem az, hogy mikor… Talán emiatt a folyamatos önkontroll miatt tűnt időnként olyan ridegnek – még intim helyzetekben is. Vajon mi volt mégis a célja? Mindenáron pótolni akarta a gyerekkori veszteséget? Netán a kudarc miatt revansot akart venni? Vagy addig mindent megkapott, amire csak vágyott, és ez volt az egyetlen dolog, ami kimaradt az életéből? Egyáltalán, hogy képzelte? Úgy gondolta, hogyha ilyen ügyesen képes a világot manipulálni, önmagát is be tudja csapni? Ez a vakmerő ostobaság letaglóz.

Elvtelenül

Halványan sejtettem, amikor – eredeti terveim szerint – gépiesen elkülönítettem F. Edina anyagi világát a személyiségétől, hogy nem lesz olyan egyszerű, de azt nem gondoltam, hogy ennyire megnehezítem a dolgom, ugyanis az ember anyagi körülményei és lelki világa úgy összetartoznak, ahogy a hüvely és a csikló. (Ajjaj!, egészen elbizonytalanodtam… Lehet, hogy a közmondás inkább a hüvely és a borsó összetartozásával példálózik?) Még a klasszikusok is erre az alapelvre utalnak, amikor a lét és a tudat kapcsolatát boncolgatják. Ennek egyik eklatáns példája volt Edina

„Tudod András, az anyagi különbség fog bennünket elválasztani.”
procc, ámde szemérmetlenül becsmérlő kijelentése. Akárhogy is, a figyelmes olvasó számára már F. Edina titkolt anyagi világa megismerésekor kiderülhetett: a kizárólag közpénzből virágzó álomcégben minden elvet félretéve egyetlen célja az urizálás volt. Talán nem kéne olyan szigorúan elvtelennek neveznem. Az elnézőbbek azt is mondhatnák: ez is egyfajta elv – egy pragmatikus elv: az elvtelenség elve. „Tök mindegy, hogy kivel-mivel működöm együtt, kinek adom el a lelkem, a lényeg, hogy hozzájussak ahhoz, ami kell nekem.”

Kiderült, mindaz, amit velem elhitetett öt évtizeden keresztül, nem igaz. Nincs együttérzés, nincs szolidaritás az emberekkel, a rászorulókkal, valótlan állítás, hogy velem azonos nézeteket vall. De nemcsak az én szemléletemet tagadta meg. Ugyanezt tette a családja, a felmenői egyes elveivel: azokra is nagy ívben sercintett, azok is értékteleneknek bizonyultak. Így történhetett, hogy

F. Edina pártpolitikai hovatartozástól függetlenül váltakozva, megkapó alázattal szolgálta ki a vörös, a narancssárga és előttük bizonyosan a zöld színű hatalmat – hogy dögre keresse és szórakozza magát.
Bízvást feltételezhetjük, hogyha véletlenül úgy alakul, ugyanez történt volna a vörös-fehér mintás (árpádsávos) hatalom esetében is. Érdekes lenne megtudni – akár egy tudományos-fantasztikus időutazás keretében –, hogy az ősei vajon hogyan viszonyulnának üdvöskéjük pálfordulásaihoz. Nem gondolom, hogy alleluját zengenének…

Ez a szolgalelkűség számomra egyszerűen elképzelhetetlen: jómagam egész életemben lázadtam a hatalom mindenféle visszaélése, igazságtalansága ellen. Ez olyannyira igaz, hogy a negyven évnyi aktív tevékenységem alatt egyszer fordult elő, hogy egy hatalom közeli politikai szervezet szemet vetett a vállalkozásra, ahol dolgoztam. Ahogy ennek csak a híre felröppent, azonnal felmondtam. Elvi kérdésekben sohasem tűrtem megalkuvást.

Amikor Edinával összejöttünk, a korrupció már rég úgy itatta át a magyar gazdaságot, mint vér a tampont a menstruáció első éjszakáján, ám igazán a kormányváltás után – a nemzeti vagyon eltulajdonításának intézményesítésével – hatalmasodott el. Edina 2010. utáni asszisztenciája különösen elszomorító. Kompromisszumot kötött azzal a hatalommal, amelyik soha nem látott mértékben kisemmizte a népet, a saját meghatalmazóját: hihetetlen mennyiségű közpénzt vont ki az állam hatásköréből, hogy szétosztogassa a kormányközeli oligarchák, rokonok és haverok között; nemzetet megosztó gyűlöletet szított, hogy megerősítse a hatalmát; lepusztította az egészségügyet, az oktatást, szétszaggatta a szociális védőhálót, hogy ezzel is csökkentse az elégedetlenek tiltakozásának lehetőségét, esélyeit. Íme egy ábécésorrendbe szedett szégyenteljes címszólista (ami Edinára nézve is az, hiszen ezzel egyezett ki – fenntartás nélkül).

A lista az időnként rám törő aggkori demencia okán feltételezhetően nem teljes (ám némely eleméről fél weboldalnyit is tudnék beszélni), amiből mellőztem az egyes kormánytisztviselőkhöz közvetlenül köthető stikliket, amilyen például a botrányos közpénzpazarlás (külföldön rendezett futballmérkőzések, olimpiák megtekintése; luxus-magánrepülőgépek igénybevétele; szállás luxushotelekben; nők finanszírozása, utaztatása külföldre; rockkoncert-látogatás távoli kontinensen vagy helikopterezés lagziba – migráncsnépszavazás napján stb.). A gyűjteményt két részből állítottam össze. A most látható, fekete színű tételek F. Edina aktív időszakára esnek, amikor nemcsak élvezte az álomcég által nyújtott extra kedvezményeket, szolgáltatásokat, de aktív kollaborációval ki is szolgálta a hatalmat, míg az elrejtett, szürke színű események és tények a feltételezett nyugdíjba vonulása utáni időkre tehetők, amikor csak passzívan szemlélte a visszaéléseket; azok tőle függetlenül estek, ő csak a hasznukat élvezte – amire joggal (de szégyenszemre) számíthat egészen a haláláig. Ha úgy tetszik, ez utóbbi listaelemek ide kattintva mutathatók/elrejthetők (a felsorolás bővítgetését a weboldal első megjelenésekor abbahagytam). Elképzelhető, hogy egyiküket-másikukat nem a megfelelő csoportba soroltam, ugyanis Edina nem tájékoztatott arról, hogy pontosan mikor búcsúztatták el a munkahelyén. Ezúton kérem hát: ha nem esik túlzottan a nehezére, segítsen pótolni a hiányokat és kijavítani az esetleges hibákat. Előre is köszönöm. Akkor hát a lista:

adótitok a társasági adó (Tao.) – előterjesztés-megszavazás 24 óra alatt • „Akinek nincs semmije, az annyit is ér.” • Alaptörvény • „alkotmányos költség” • Andy Vajna kaszinói és médiarészesedése • antiszemitizmus • „az elsőnek, aki belenyúl a pénztárba, annak »le fogjuk vágni a kezét«” • azeri baltás gyilkos ki-/eladása dollármilliókért • „azok élnek az utcán, akik ott akarnak élni” • Áder János-botrány áfa 27%-os lett • „Békés adventet kívánok önnek is!” „Biztosan meg lehet élni negyvenhétezer forintból.” • brókerbotrány • Buda-Cash • CBA (Príma) • CEU-törvény Civil Összefogás Fórum (CÖF) • civil-törvény civil-vegzálás (jogtalan kormányfői megrendelésre) • CÖF-nek juttatott félmilliárd forintnyi közpénz devizahitelesek átverése (1,2 millió jelzáloghitel-szerződés, 4000 öngyilkos) • egészségügy • egykulcsos adó bevezetése • egymillió (nem köz)munkahely megteremtése • elhallgatott vagy kezeletlen környezetszennyezés • „emútnyócév” • „etnikai homogenitás a gazdasági siker kulcsa” EU-támogatások eltulajdonítása • Eximbank • Felcsút • félmillió fölötti migráló munkavállaló • földmutyi • fővárosi fakitermelés • futsal • függöny mögé bújt kormányfő • „gránitszilárdságú” Alaptörvény többszörös módosítása • gyermekéhezés • harminc évig titok Farkas Flórián hűtlen kezeléses bűnügye Heineken-törvény igazságszolgáltatás kisajátítása • illiberális demokrácia • ingatlanmutyi a főváros kerületeiben • internetadó • Jordán Tamás meghurcolásakamu szuperkórház(ak) • „kár, hogy túlélte” „keményen dolgozó kisemberek” • készenléti rendőrség • „kétharmad” • kitiltási botrány • Kishantos-ügy • Klebelsberg Intézményfenntartó Központ • Klubrádió fojtogatása • Kocsis István-botrányok • kopaszok az NVI aulájában kordonbontás • korfa • kormányfő szabadságharca • Kormányzati Ellenőrzési Hivatal • korrupció (zéró tolerancia) • közmunka • „közpénz elveszíti közvagyon jellegét” • közpénz szétosztogatása rokonok és haverok között • közpénzkiáramlás az MNB-alapítványokon keresztül • közpénzmilliárdok a határon túli magyaroknak – a honi magyarok ellen • köztévé • külföldön élők vs. határon túliak szavazati joga • LED-es közvilágítás • letelepedési államkötvény • légből kapott „Soros-terv” ellen uszító zsidó- és idegengyűlölet-kampányra több tízmilliárd forint létminimum mértéke • létminimum-számítás elve • magánnyugdíj elkobzása • Magyar Nemzeti Bank • Magyar Villamos Művek • Matolcsy-szerető és -rokonok • megújulóenergia-felhasználás • menekültellenes gyűlöletkampány (több tízmilliárd forint közpénz elherdálásával) • menekültkérdés • metrófelújítások • MET Hungary Zrt. • média kivéreztetése • médiatörvény • minimálbér • miniszterek + államtitkárok és helyetteseik hada • munkavállaló-import múzeumi negyed • „náci emlékmű” • „nem közpénz a Tao.” • Nemzeti Adó- és Vámhivatal • Nemzeti Együttműködés Rendszere • „Nemzeti Konzultáció Bözsi nénivel” (videó)Nemzeti Nyomozó Iroda • Nemzeti Választási Bizottság • Nemzeti Választási Iroda • Népszabadság kivégzése népszavazás (boltzár; földmutyi; migránsozás 5 milliárd forint közpénz elherdálásával; olimpia; korrupció) • nyomor • nyugdíjrendszer • „offshore-érdekeltség felszámolása” • oktatási rendszer • olimpia (2024, Budapest) ORÖ-lopások országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozata • óbudai mobilgát Ökotárs Alapítvány • öngondoskodás • Paks, Paks II • parlagfűirtásra befolyt összeg • Patyi-mutyi • Pharaon-botrány plakátkampányok közpénzből • plakáttörvény-módosítás (1/2-es–3/4-es törvény)politikusok vagyonnyilatkozata • Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia • Quaestor • rasszizmus • reklámadó • rendeleti kormányzás bevezetésének kísérleteroma-szegregáció • „saját lábon állunk” Schmidt Mária-botrány Schmitt Pál-botrány • „senkit sem hagyunk az út szélén” • Soros György spórolás a rákos betegeken stadionépítés • Századvég Alapítvány • szegedi rokkantnyugdíjas hallókészülék-elszámoltatása • szülőtartásról szóló törvénytandíj • szolgálati nyugdíj helyett szolgálati járandóság • tankötelezettség leszállítása 16 éves korra • Terrorelhárítási Központ • tévészékház ostroma • „tolmácsot szeretnék kérni” • több tízmilliárd forintnyi közpénz állami kommunikációra • törvényalkotás • trafikmutyi • TV2-interjú: Kunfalvi Nóra vs. Juhász Péterurizálás közpénzből • „új egység Magyarországért” újságíró-vegzálás • újságírónő-inzultálás nyilvános önkormányzati rendezvényen úszó-világbajnokság (2017, Budapest, Balatonfüred) üveghíd vasárnapi zárva tartás • Vál-völgyi (felcsúti) Kisvasút • Várba költözés • Várkert bazár • „versenyelőny az alacsony bér” viselkedési szabály állami ünnepenvisszamenőleges hatályú törvények • vízummutyi orosz bűnözők és prostik ezreinek, illetve intézményesen bárkinekvörösiszap-katasztrófára befolyt összeg

Az én empatikus ex-szeretőm érzéketlenségében mindezek felett szemet huny(t), hogy élvezhesse a dolce vita minden pillanatát, azaz (talán kis túlzással)

az exemben nagyjából annyi a természetes empátia, mint kicsinyét szappanozó kengurumama a Fekete-tengerben,
továbbá azt is elmondhatjuk, hogy
F. Edina az autokratikus hatalom, a közpénz-privatizáció és a gyűlöletkeltés haszonélvezője – egy parazita, aki élete végéig mások elől szívja el az ország életnedvét.

Álmok álma

Bizonyos értelemben érthető Edina kötődése a közpénzen dőzsölő álomcéghez, hiszen nem volt túl nehéz feladata: legjobb tudomásom szerint fogyasztásmérő-órák leolvasásával kereste dögre magát. (Valami ilyesmi történik nálunk is – otthon. Évente egyszer megjelenik a szolgáltatóm alkalmazottja, és lefényképezi a fogyasztásmérő-órám aktuális állását.) Hát, nem valami kreatív meló, de ha jól megfizetik…

Mióta az eszemet tudom, szívesen játszadozom betűkkel, kifejezésekkel, például az utóbbi évtizedekben – puszta szórakozásból – igyekszem minél hosszabb, többszörösen összetett szavakat találni. A következőt például a kilencvenes évek közepén szültem, amikor rendszeresen elhaladtam egy Hűvösvölgyi úti autószerviz mellett:
személygépjárműeredetiség-vizsgálat (tizenhárom szótagú, hat szóból összerakva, azaz 13:6). Azért vagyok rém hálás Edina feltételezett munkaköri feladatának, mert ahogy azon járt az agyam, beugrott egy olyan, ami veri az eddigi összeset; íme:
elektromosáramfogyasztásmérőóraleolvasó-tanfolyam (20:7)! Nem ragozott és nem is erőltetett szó – elfogadható, valóságos tartalommal. Még a Magyar Tudományos Akadémia által működtetett helyesírás-ellenőrző is helyesnek találta. Nagyon vicces…

Persze, nehezített pályán: Edina az országhatár mentén telepített órákat olvasta le, amiért jó nagy távolságokat kellett szegénynek bebarangolnia (az álomcég járgányain), ráadásul a szomszédos országok hasonló feladatot ellátó kollégáival együtt – tehát idegen nyelvet használva. Ezért járt hozzá a munkahelyére rendszeresen egyszemélyes órákat tartani egy angoltanár (természetesen „egyéb juttatások” keretében). El is mesélte, hogy nem ismeretbővítés miatt, hanem kifejezetten önbizalom-erősítő gyakorlatok céljából. Ez bizony nem lehetett teljesen felesleges ráfordítás, mert amikor egyszer felajánlottam, hogyha együtt vagyunk, gyakorlásképpen beszéljünk angolul, elhárította. Mint mondta, szégyelli magát (pedig nekem sem ártott volna). De a munkahelye képviseletében más területen is használnia kellett az angolt (lásd a Tündérkém! weboldalon).

Gondolom, felelősségteljes munkát végezhetett. Talán még a magyar hatóságoknak, valamint a külföldi partnereknek nyújtott adatszolgáltatásból is ki kellett vennie a részét. Szó, mi szó, az álomcég vezérigazgatói összességében igencsak meg lehettek vele elégedve, mert

Edinát 2002-ben (mindössze két évvel az álomcég megalakulása után) Emlékérem, 2011-ben pedig Emlékgyűrű elismerésben is részesítették.
Az utóbbi elismeréshez, ahogy a neve alapján talán kitaláltad, egy klassz kis aranygyűrű is tartozott. Az álomcég munkavállalóinak elismeréseit a vállalat hálóhelyén találtam:
Találatok a Google-ban
(figyelemreméltó – ahogy a képen is látszik –, hogy 2018 júniusában a Google az álomcég hálóhelyéről mindössze négy találatot mutatott, aminek okát esetleg később, egy másik weboldalon bővebben kifejtem ). Ezek a jutalmak eszmeileg kicsit hasonlítanak a régi, némi suskával is járó Kiváló dolgozó kitüntetésre, csak persze, az értékük nem annyira erkölcsi, inkább anyagi jellegű – így annál valamivel többet érnek.
Kiváló dolgozó kitüntetés (forrás)

Az álomcég egymást váltó vezérigazgatói igencsak kedvelték F. Edina az „egyéb juttatások” körében kifejtett, kiegészítő tevékenységét is. Minden éves jelentésben halálra dicsérték a közreműködésével megrendezett – rendkívüli gazdagságot fitogtató – vállalati és iparági sport- és szórakoztató találkozókat és az álomcég égisze alatt létrehozott közpénzszóró sportegyesület által nyújtott további szolgáltatásokat (amikről részletesebben beszámoltam az F. Edina titkolt anyagi világa oldal Álommeló fejezetében). Ebbéli részvételét másképpen úgy is fogalmazhatjuk: míg ebben az időben az ország felének a szűkös jövedelemből évi egyetlen egyhetes üdülésre sem futotta (KSH, 2015 – PDF, 22. oldal), Edina vállalati szervezésben évente négy-öt különböző időtartamú üdülésen vett részt (részben külföldön), és e kikapcsolódásokkal járó szórakoz(tat)ás, valamint – szintén a közpénzből honorált – derekasan elvégzett munkájával bebiztosította a gondtalan nyugdíjas éveit. (A vállalati szervezésű-finanszírozású üdülések mellett természetesen beiktatott magának sajátokat is.)

Mintha Edina magáévá tette volna Prokopp Dóra – eredetileg mentőorvos, majd a TV2 Szerencsekerék című műsorának (1997–2001) há­zi­asszo­nya – elhíresült mondását: „Van az a pénz, amiért korpás az ember haja…” (Kiegészítés Edina kedvéért, hogy ő is értse: „… amennyiért – a megaláztatás ellenére is – hajlandó vagyok korpásodás elleni sampont népszerűsítő reklámfilmben szerepelni.”) Egy kis eltéréssel… mert

F. Edinát nemcsak a rengeteg pénz csábította el, hanem az élete értelmét jelentő „egyéb juttatások” köre is.
Ebből a szempontból erkölcsileg alulmúlja a szexmunkásokat. Itt van például a Társaság a Szabadságjogokért (40 perces) filmje, melynek 23. másodpercében
Andi tömören tisztázza a viszonyokat…
Ez a tartás, büszke szemlélet hiányzott Edinából, aki a testét talán nem adta el, de a lelkét – annál inkább.

Ehhez képest jómagam – alapvető kérdésekben – sohasem kötöttem elvtelen kompromisszumokat. Utoljára 2017 első felében egy országos hálózatban működő állami intézmény egyik vezérigazgató-helyettese (a fél év alatt többször is) invitált hozzájuk dolgozni. Önmagában ez az esemény nem volt számomra újszerű, hiszen aktív életem állásváltásainak több mint fele esetében meghívásnak tettem eleget. Most megszakadt ez a sorozat, ugyanis a rendszerváltozás óta nem kötődtem egyetlen politikai szervezethez, úgy értem, még szakszervezethez sem, ezzel az állással azonban veszélyeztetve láttam a szuverenitásomat. A meghívást eléggé el nem ítélhető módon rendre válasz nélkül hagytam, végül – utalva ugyan a sikeres aktív időszakomhoz képest mára kialakult méltatlan anyagi körülményeimre kihátráltam:

Ősök

Azt nem tudom, hogy Edina anyatejjel szívta-e magába a hazudozást, de előttem bakfis korától másfél emberöltőn keresztül titkolta, hogy

  • egyik őse vagyonos gazdasági bevándorlóként érkezett Belgiumból, ahol ifjúkorunkban is további nyugati rokonai éltek.

    Az F. Edina titkolt anyagi világa oldal Örökség fejezetében olvasható meserészletben megpróbáltam valamiképpen indokolni ezen előd migrációját. Ott írtam le a lehető legjóhiszeműbb és nyugodtan végtelenül naivnak is nevezhető magyarázatot, ám dunsztom sincs, hogy mi vette rá (ahogy annak legvalószínűbb időpontját is csak a képzeletem szülte). Ki tudja?, talán megerőszakolta vagy csak felcsinálta a ház egyik cselédlányát, és Nyugat-Európában az ilyen tett erősen sértette a közerkölcsöt (bizonyára már akkor is előbbre jártak hazánknál, ahol valaha az első dugás joga a földesurak privilégiuma volt – úristen!, micsoda egy barbár nép vagyunk…); de az is lehet, hogy valamilyen egyéb, súlyos köztörvényes bűncselekményt követett el, és emiatt igyekezett megszökni az igazságszolgáltatás elől, ahogy pl. az sem kizárt, hogy – nem sokkal a tizenkilencedik század közepén, Európán végigsöprő forradalmi hullámról értesülve – a holland rabigát lerázó belga szabadságharc során várható számonkérés elől menekült el honából (esetleg a kedves ős belga vagy akár holland kékvérű is lehetett, ezért F. Edina ereiben talán nemesvér csörgedezik), ahogy az volna a legkevésbé valószínű szcenárió, hogy a tisztelt előd egy szép napon arra ébredt, hogy olthatatlan vágyat érez a magyar polgárságot a forradalmában győzelemre segíteni vagy akár annak leverésében kíván részt venni. Mindenképpen valami különösen jelentős eseménynek kellett lejátszódnia, mert lássuk be, nem juthat eszébe egy rendkívül kifinomult (többek között németalföldi) kultúrával dicsekvő, komoly múlttal és jelentős gazdasággal rendelkező ország egyik vagyonos állampolgárának, hogy csak úgy elhagyja a szeretteit, és örökre elköltözzön egy 1200 km-re elterülő, primitív világba (ahová ma repülővel másfél óra alatt eljuthatsz, ám akkor nem volt se repülő, se vonat, se busz, de még személygépjármű sem – legfeljebb hetekig tartó lovasszekér-zötyögéssel lehetett megtenni ezt a nagy távolságot).

  • ez a Magyarországon letelepedett előd gyárat alapított, tehát Edina gyáros család sarja.

    Arról nem szól a fáma, hogy hol, mit, mennyit termelő és hány személyt kizsákmányoló, azaz mekkora létesítményt köszönhet országunk az úttörő rokonnak.

    Ha elfogadjuk az áttelepülés közelítőleges, becsült időpontját, érdemes tekintetbe venni, hogy noha soknak tűnő történelmi távlatról van szó, az a mai napoktól számítva csupán három, születéstől 60 éves kort elérő, közvetlenül egymást követő ember életének időtartama, így a Magyarországon letelepedő, majd gyárat alapító ős Edina dédapja, legfeljebb ükapja lehetett. (Érdekes az is, hogy Magyarország mai politikai-gazdasági helyzete milyen kísértetiesen hasonlít az akkorira, mintha közben semmi sem változott volna – mintha a reformkort közvetlen megelőző történelmi időszak éledne ma újjá.)

  • az édesapja a második világháborúban a német–olasz–japán-szövetséghez csatlakozó Magyarország elkötelezett katonájaként harcolt.

    Ebben vagyok a legkevésbé biztos, de halvány emlékeim szerint a Magyar Királyi Légierő vadászpilótájaként – a család hagyományos elvei szerint (gondolom, legalább tiszti rendfokozattal) – vett részt a második világháborúban. Rákérdeztem ugyan, de Edina nem erősítette meg, jóllehet nem is cáfolta. Nos, ha igaz, nota bene!, vagyis inkább horribile dictu!, az sem zárható ki, hogy e bátor katonát Olaszországba vezényelték, ahol bombázta és/vagy géppuskával lőtte azt a Salernónál partraszálló brit hadosztályt, melynek egyik, 5 tonnás járművét apám a derékig érő, fortyogó-lángoló tengervízből igyekezett a szárazföldre menekíteni, illetve máskor, az olasz Alpokban kígyózó konvojt, melynek egyik teherautóját vezető ősöm nehéz tüzérségi lőszert szállított a frontra, hogy sikerüljön megtörni az olasz fasiszták ellenállását. (Még véletlenül se tévesszük össze e jóember – mint magyar pilóta – a háborúban betöltött helyzetét a 2. magyar hadsereg Don-kanyarba küldött fegyvertelen, papírbakancsos halálraítéltjeinek körülményeivel).

  • az édesapa (vélhetően a történelmi múlt miatt) a szocializmusban nem helyezkedhetett el a szakmájában/képzettsége szerint, és maszek zöldségforgalmazó lett.

    A rejtegetett (latens) hagyatékkal (lásd F. Edina titkolt anyagi világa oldal Örökség fejezetét) dúsgazdagon nélkülöztek, miközben egy családi házban laktak a Rózsadomb nyugati tövében (és feltételezésem szerint az e ház köré rajzolt 300 m sugarú félkör lehetett akkoriban Magyarország egyik, ha nem a legfrekventáltabb ingatlankörzete, miközben még jócskán dívott a kettős, sőt, hármas társbérlet intézménye).

A felsorolás apró mozzanatok, elejtett szavak, valamint az azokból levont következtetések alapján készült; a kiegészítésekben (nem titkoltan) a fantáziámra hagyatkoztam. Bocs’, ha valamit félreértettem volna, vagy nem is az, esetleg nem úgy hangzott el, amire/ahogy emlékszem. Tisztázható lenne, ha Edina kinyitná piciny száját. (A nyugati pereputty egyik tartozékával viszont – a budapesti portyája alkalmával – volt szerencsém találkozni, amit egy videofelvételen örökített meg.) Mindenképpen nagy élmény volt Edina nagyvonalú, passzív hozzájárulásával szabadon engedni a gondolataimat. Köszönet érte.

Gyerekkorunkban a politikai rendszer az ilyen adottságú családokat osztályidegeneknek nevezte. Ennek megfelelően a fenti listában így kiemelt szövegrészek – az akkori történelmi-politikai, gazdasági és erkölcsi viszonyok racionalitásában – szitokkifejezéseknek és egyszersmind főbenjáró bűnnek számítottak, mely megbélyegzést a famíliám meggyőződésből, elvi okokból többnyire elfogadott, jómagam meg igencsak vonalas szemléletű kölyök lévén szintén méltányoltam, ezért

hogyha F. Edina közülük egyet (csak egyetlenegyet!) nem titkolt volna el, nemhogy nem alakult volna ki közöttünk plátói diákszerelem, de olyan ívben kerültem volna, mint a kocsma bejárata mellett elterülő friss hányást.
Más kérdés, hogy ma miként vélekedek az akkori viszonyokról.

Az intim viszonyunk alatt egy kirándulásunk alkalmával Edina elpanaszolta, hogy kislánykorában keményen nélkülöztek. Ha az azt megelőző két emberöltőn át tartó folyamatos manipuláció nem altatja el a figyelmem, e hírre valószínűleg rögtön megszólalt volna bennem a vészcsengő. Egyből fel kellett volna kapnom a fejem, hiszen a szocializmus egyik legnagyobb vívmánya a teljes foglalkoztatottság volt; a hatalom igyekezett megteremteni a biztos megélhetést, a létbiztonságot. (Ez egyben a szocializmus kudarcának egyik forrása is lett, mert nem volt tényleges ösztönző, ami jobb minőségű, hatékonyabb munkára serkentette volna a gazdaság szereplőit.) E vívmány egyik velejárója a jövedelmek terén alkalmazott nivellálás volt, azaz, a Kádár-rendszer arra törekedett, hogy ugyan szerény anyagi körülmények között, de senki se éhezzen, senki se nélkülözzön, ám az állam az „ellenségeit” e tekintetben magukra hagyta, róluk nem „gondoskodott”… Emiatt mégiscsak hihető, hogy Edináék annak idején határozottan nélkülöztek. Hiába, utólag könnyű okosnak lenni.

Súlyos tévedés volna azt hinni, hogy a családja múltja miatt haragudnék Edinára. Szó sincs róla. Ostobaság lenne bárkitől a felmenői tetteit számon kérni. Hogy is haragudhatnék olyasmire, amire semmi hatással sem lehetett, hiszen azok az események, tények olyan időkben estek, amikor ő még nem is létezett. Amiért neheztelek az az, hogy mindezt gondosan eltitkolta. Négy és fél évtizeden át! Tény, és ezt nem hagyhatom szó nélkül: a szülei a fentiek miatt már kislánykorában megtanították együtt élni a hazudozással, amitől Edina sohasem vált meg. Ez egész életre meghatározta a világhoz való viszonyát.

A megátalkodott titkolózók bármilyen egyéb hazugságra is képesek.

Edina elődeivel szemben a szüleim mindketten újpesti munkáscsaládban nőttek fel – nagy szegénységben. Itt tapasztalták meg a kizsákmányolást, a rendszer igazságtalanságát, a nép kiszolgáltatott és tarthatatlan helyzetét. Emiatt vettek részt a háború előtt a munkásmozgalomban – az akkori rendszer megdöntésére törekedve –, és számukra győzelmet és felszabadulást jelentett a második világháború vége.

A gyökereink ideológiai, vagyoni és történeti különbsége miatt tehát antagonisztikus ellentét húzódott a két család között. Tudom, Edina családjának története manapság többnyire érdem, és a titkolózása sokak szemében nem megvetendő dolog, de én nem tartozom e sokak közé, még ha árnyaltabb is ma a véleményem, mert jómagam nem a mindenkori elvárások szerint fogalmazom meg az elveimet, én nem változtatgatom a világnézetemet.

Tudod kedves látogató, a Rómeó és Júlia című darabban Júlia azért nem titkolta el, hogy a Capulet-ház sarja (hogy aztán az előadás csúcspontjaként gonosz kis meglepetést okozzon annak lelepleződése), mert Shakespeare ezúttal szerelmi tragédiát akart írni és nem krimit – mely esetben a mű nyilvánvalóan vérben tocsogó gyilkosság(sorozat)ba torkollott volna. Ezt a drámaíró elvetette: úgy döntött, abban majd pár év múlva kitombolja magát a Hamlet megírásakor. (Mint ismeretes, a Montague és a Capulet család tagjai a tragikus történet előtt már régóta kibékíthetetlen ellenségek voltak.)

Ezeket a fél évszázadon át titkolt tényeket Edina valamiért nem az együtt töltött, lepedőgyűrő négy és fél év legelején – egyszerre, egy csokorban – adta a kezembe (rám bízva a döntés lehetőségét), hanem sokkal később, időben jól elkülönítve és ködösítve, ügyesen elbagatellizálva, morzsánként hintette el. Tán tök mindegy is, hogy megtörténtek-e vagy sem – alkalmanként semmit sem firtatva –, mindegyiken gyorsan túltettem magam, hiszen

ez itt már a huszonegyedik század, felvilágosult világban élünk, rég feledésbe merült a múltunkban oly gyakran és jelentőségteljesen hangoztatott klasszikus, osztályok közötti ellentét,
és F. Edina – esetenként mutatott meggyőződése szerint – nyilván rég szakított a családja múltbeli értékeivel, elveivel.

Önleleplezés

Elérkeztünk a csúcsponthoz, a katarzishoz. Most megtudhatjuk, mi volt az, amivel Edina kihúzta a gyufát, beindította a mindent magával ragadó betűcunamit (vagy hogy ő is értse: betűlavinát). Ennek közvetlen előzménye, hogy centiméterekre a békés, kulturált szakítás végétől Edina a veszekedés olyan mély bugyraiba juttatott, hogy magam is megrémültem. Azt nem tudom, hogy számára ez-e a szakítás természetes menete, vagy csak szerény személyem inspirálta-e, de velem ilyesmi korábban sohasem fordult elő (még féltékeny sem voltam soha) – világéletemben tartózkodtam a heves vitáktól (és a válás valamennyi korábbi partneremtől kifejezetten békésnek volt mondható). Tény, hogy ez méltatlan volt mindkettőnkre nézve, de a csúcsot az jelentette, amivel Edina feltette a pontot az i-re.

Mintegy a vita lezárásaként – a békülés szándékával – a helyzet árnyaltabb jellemzésére egy Résumé és konklúzió tárgyú e-mailben összegzésképpen megírtam, hogy mennyire érzékenyen érint a szétválás – egy olyan kapcsolat végén, amelyikben a diákszerelmet idéző mély érzelmem és hevületem vegyült a felnőttélettel járó, elengedhetetlen szexszel.

Az ellágyulásban nyilvánvalóan közrejátszott a tény, hogy kb. fél évvel azelőtt letettem a cigit. Így utólag csak a saját vállam tudom veregetni amiatt, hogy felfedeztem magamon a hangulatváltozást, és ezt szavakba is tudtam önteni, szemben azokkal, akik ráébredés nélkül, pusztán magatehetetlen elszenvedői – akik ingerlékenyekké válnak, veszekednek, depresszióba esnek, akikre időnként rátör a dühöngés, a szorongás, a pánikroham stb. – anélkül, hogy tudnák az okát, ami miatt az addiktológusok különös gyengédséget, megértést és kíméletet javasolnak/kérnek a hozzátartozóktól, a leszokók környezetében élőktől.

Az állapotomról értesülve Edina úgy érezhette, végre eljött az ő ideje. Rövidke válaszában elsőként egy tőmondatban kicsit fényezte magát, a végén meg elkezdett hablatyolni arról, hogy valaki ácsorog az esőben (többet erről nem tudok, mert nem olvastam tovább, és azóta is kerülöm), és a kettő között egy – láthatóan régebben betárazott – gondolattal állt elő. Vajon milyen esemény vagy tény kapcsán, milyen párbeszéd keretében hagyta ki, hogy ezt közölje? Ki tudja? Nos, ez a különösen empatikus és gyengéd ex lelki társam (megfogadva az addiktológusok ajánlását) úgy látta, most végre elérkezett az idő, hogy az arcomba vágja (vagy csak megsajnált, és ezzel akart vigasztalni… ) Stafétabotként megragadva a levelem tárgyát, a következő volt ez a teljesen ártatlannak látszó, ám határtalanul okosnak szánt kijelentés:

(Javítottam a helyesírását…)
És valóban az, köszöntsük hát nagy ovációval ezt a mélyenszántó gondolatot és annak szülőanyját. Bravó! Nagyon okos megállapítás! Nagyszerű, F. Edina! (Tegyük gyorsan hozzá: tényként kezelve az eltérő meggyőződést, Edina ebben a közlésében mindössze arról a – négy és fél buja év alatt, esetleg azután szerzett – felismeréséről tájékoztatott, miszerint súlyos problémát jelenthet, ha két, különböző szemléletű ember meghitt, közös életvitelre szánja el magát; különben, ha e veszéllyel előzőleg tisztában lett volna, vélhetően eleve elkerülte volna ezt a kelepcét.) Még egyszer: remek meglátás! Ám, ha ilyen életbevágó volt közölnie ezt a halhatatlan gondolatot a kapcsolatunk legeslegvégén – pláne ennyire nyomatékosítva –, nem gondolom, hogy ezzel egy izgalmas filozófiai kérdéskör mélyenszántó vitáját indítványozta volna; a szó végére biggyesztett „-hat” képző sokkal inkább csak retorikai fogás. A lehetőség a mi esetünkben sajnálatos módon valósággá vált, így ez a tudálékos mondatba bújtatott feltárulkozás hétköznapi nyelvre lefordítva azt jelenti:
F. Edina erkölcsi-ideológiai okokból utólag megbánta, hogy összefeküdt velem.
És ezzel a diákkori plátói szerelmet, a négy és fél év alatt szeretőként együtt töltött valamennyi percet, wellnesshétvégét, ajándékba vitt cserepes és vágott virágot, mozi- és színházlátogatást, érzéki pillanatot, üdülést, rostonsült- és dinnyelakmározást, kalandparki őrültséget, kéjes orgazmust, boldog szülinapi és névnapi zsúrt és ajándékot, felnőttszerelmet, családi összejövetelt stb. stb., az élet megannyi szépségét lágyan beterítette langyos fekáliával… Az előző fejezetben tényleg azt állítottam volna, hogy felvilágosult világban élünk?
Ó, dehogy élünk felvilágosult világban, dehogy élünk felvilágosult világban! Egy sötét agyú, hitvány némbert döngettem négy és fél éven át, aki a mai napig is talán a múlt század elején képzeli magát…
… és hazugságokkal akarja elhitetni a világgal ennek az ellenkezőjét. Csupán azt nem értem, hogyan lehetséges, hogy e nagy bölcsességre csak úgy hatvan körül döbbent rá, hiszen ez számomra már serdülőkoromban evidencia volt. Mit csinált eddig? Miféle kapcsolatai voltak? Minden pasija vele azonos elveket vallott, és ezért nem merült fel soha, hogy lehet tisztességesen is létezni? Netán együtt voltak ostobák? Vagy annyira kevés partnere volt? Mindenesetre büszke vagyok, hogy a puszta jelenlétemmel ilyen fontos, egész életre szóló felismerésre késztettem – még ha egy kicsit megkésve is.

És, e sziporkázó kijelentésnek van még egy vonatkozása: az utólag bejelentett erkölcsi-ideológiai elkötelezettségen túl (vagy éppen amiatt) azt is jelenti, hogy

F. Edina, a fél évtizeden át bizalmasomnak hitt partnerem elárulta: eltérő elveket vallva végig hazudott, amikor lelki társnak adta ki magát.
Azzal, hogy elárulta a titkát, elárulta a családját, önmagát, a múltját, az életét, a kapcsolatunkat. Ezzel azt is elárulta, hogy elárult engem. Tudod kedves látogató, roppantul szégyellem magam! Ilyen vak voltam… Egy notórius hazudozóba voltam fülig szerelmes, egy olyanba, aki megveti, netán gyűlöli azokat az értékeket, amik nekem fontosak.

Nem kizárt persze, hogy a következtetéseim nem helytállóak. Én sem vagyok csalhatatlan. Ha véletlenül így lenne, különösen épületes lett volna, ha Edina a többszöri kérésemre még kezdetben magyarázatot ad – némasági fogadalomtétel helyett. Nyilvánvalóan nem mérgesedett volna el ennyire a helyzet, azonban Edina megátalkodott csendje mindenképpen igazolni látszik a teóriám helyességét.

Értelmezés

Miután elolvastam azt a hihetetlenül okos kijelentést – minthogy nem értettem, hogy jön ez ide –, újra vettem, majd harmadszor is, végül értetlenül kérdeztem: „MI VAN?!” A mai napig az az érzésem, ebbe a szemrehányásba Edina bele akarta sűríteni a köztünk húzódó szellemi és erkölcsi különbség okozta összes frusztrációját, amivel visszaszerezheti a megtépázott önbecsülését. Ilyenformán valószínűleg tök mindegy volt, hogy mikor hangzik el, milyen helyzetben, milyen események közepette, lényeg, hogy elhangozzék, és jó nagyot szóljon (de az is lehet, hogy a kapcsolatunk legvégére időzítette, és kifejezetten kapóra jött neki a levelem).

Hogy érthetőbb legyen: Edina számára a velem eltöltött idő „talán legfontosabb” tanulsága az volt, hogy ne válassz magadnak olyan szeretőt, akinek a tiedtől eltér az értékítélete, más értékrendet vall, mert ez a végén még zavarokat okozhat a kapcsolatban.

Bizonyára nem értékelem túl Edina szellemi képességeit, amikor azt feltételezem, hogy a (másfajta) világnézetével mindig is tisztában volt, tehát a felismerés nem arra vonatkozott, csak annak lehetséges következményére.

Tudod kedves látogató, ha például egy társkereső csetszobában vagy mobilapp révén találkoztunk volna össze, az
Ágyban ismerszik meg az ember.
népi aranyigazság szellemében érthető és helyénvaló lenne ez a ráébredés. Persze, akkor sem utólag – ilyen sunyin – kellett volna utánam vágni.

Ez valami olyan húzás volt, mint amikor két fiú egy összezördülés után csendben battyog haza a suliból, szótlanul belépnek a liftbe, ami elindul velük fölfelé, majd az egyikük, miután kiszállt, a záródó liftajtó résén keresztül – megszakítva a hosszú, nyomasztó hallgatást – köszönésképpen még visszaszól: „Ja, és képzeld, tegnap este láttam az anyukádat a játszótéren, amint a sarki fűszeres éppen gerincre vágja.”

De szó sincs virtuálisvilág-beli ismerkedésről, hiszen akkor már csaknem fél évszázada ismertük egymást, ami egy – ugyan kérészéletű, ám – megindítóan bájos plátói diákszerelemmel kezdődött, majd annak elhamvadása után is szoros kapcsolatban maradtunk (még évtizedekkel az internet kitalálása előtt), tehát, amikor mintegy két emberöltővel később másodjára is közeledtünk egymáshoz, Edina pontosan tisztában kellett legyen az elveimmel, a világnézetemmel. Azt is említsük meg: rögtön az elején írásban közöltem, hogy mit várok el a szeretőmtől.
Ez önmagában is elég szokatlan lépés volt. Jómagam legfeljebb tehetősebb személyek házassági vagyonjogi szerződéséről hallottam, melyben a felek bebiztosítják maguknak a házasságba vitt vagyonuk kizárólagos tulajdonjogát.
A dolog pikantériája, hogy Edina az ebben megfogalmazott, többek között pont a titkolózást, a hazugságot és az eltérő szemléletet taglaló kizáró feltételeimet hümmögve-mosolyogva – „Ez nem egészen áll.” mondattal nyugtázta. A most tudomásomra hozott elvei alapján azonban elmondhatjuk, ebben a mondatában szórendi hibát vétett. Helyesebb lett volna őszintén úgy fogalmaznia: „Ez egészen nem áll.”

Bevallom, fogalmam sincs, hogy ezzel az üzenettel Edina tudatosan bántani akart-e, vagy csak pusztán az egója korábbi sérelme miatt szándékozott-e elégtételt venni. És azt sem tudom, ha esetleg tudatos volt, akkor rosszindulatú, gonosz szándékkal tette-e vagy csak ostobaságból. Mindenesetre, az alábbi, igencsak fontos tényezőket figyelmen kívül hagyta:

  • Ebben az időben kormányzás helyett – a közpénz igazságtalan újraelosztásán kívül – a hatalom egyetlen, valamirevaló tevékenysége a gyűlöletkeltés volt. Minthogy mindig is megérintett a körülöttem játszódó események szele, ezúttal sem maradtam közömbös. Csakhogy esetemben kontraproduktívra sikeredett: az ellenszenvem azok ellen irányult, akik élvezték, élvezik az uszítás hasznát. Ezen cinikus élősködők, paraziták közé tartozik F. Edina.
  • Nem törődött azzal (vagy ötven év alatt nem vette észre), hogy számomra a becsület az elsődleges tulajdonságok egyike, az elvek rendkívül fontosak. Talán magából indult ki. Az ő személyisége olyan, mint egy gyurmafigura. Ha kell, alkalmanként ide hozzátapaszthatsz, onnan lecsíphetsz egy kicsit; ha kell, bárhol lelapítgathatod, kicsúcsosíthatod, és mindjárt az adott helyzet elvárásaihoz igazodik. Akár a „gránitszilárdságú” Alaptörvény. Az én személyiségem nem ilyen. Egyszer gyerekkoromban összeállt, elkészült, és azóta – lényegét tekintve – változatlan. Az pedig roppant érzékenyen érint, ha ezt kétségbe vonják, figyelmen kívül hagyják.
  • Az átlagosnál jóval erősebb az akaraterőm, jóval öntudatosabb és önérzetesebb vagyok.
    Azért, ha már két emberöltő alatt nem tűnt fel Edinának a legfontosabb tulajdonságaim között az eltökéltség, talán abból levonhatott volna némi tanulságot, hogy mintegy négy évtizednyi láncdohányzás után önerőből, orvosi segítség nélkül letettem a cigit (már megint ezzel példálózóm!). A szakirodalom szerint ekkora akaratereje általában 100-ból jó, ha három embernek van, de olvastam beszámolót olyan szakembertől is, aki csak egy főt mond (és egyáltalán nem valószínűsíti a sikert első kísérletre). Magunk között szólva, Edinának kellene ehhez valamit konyítania, mert bevallása szerint valaha leszokott a dohányzásról – persze, valószínűleg akkor is csak „kocabagós” lehetett…
  • A cigi elhagyása nyomán lezuhant az ingerküszöböm. Meglehet, ha az életem nem így alakul, talán nagyvonalúan elnézem a rengeteg hazugságát és ezt a megrendítő, öv alatti ütését.
  • A pimaszságot súlyosbítja, hogy másfél emberöltőnyi titkolózás után, a szakításunk legvégén vágta a képembe – holott, ha már eddig magában tudta tartani a titkát, nyugodtan magával is vihette volna a sírba.
Fel nem foghatom, Edina miből gondolta, hogy a pimaszságát szó nélkül lenyelem, amikor mellettem végigasszisztálta: elvi kérdésekben az igazamért akár az ombudsmanig is képes voltam elmenni.

Ezek a tényezők nem engedték, hogy annyiban hagyjam; nem követhettem az elődeim, Edina előző pasijainak példáját: a lehetőségeim erejéig meg kellett/kell gátolnom, hogy folytatódjon ez az ámokfutás, hogy ezt mással is megtegye.

Haditanácsot ültem, és egy ütemtervet állítottam magamnak össze. Kitűztem a célt: a világ tudomására kell hoznom Edina valódi énjét.
Nos, emiatt került be e tájékoztatócsokor a nagy tudástár forgatagába – az internet világába –, és ezzel a bontógolyó nekiütközött végre a gondos titkolózással és kitartó manipulációval emelt, rejtegető tűzfalnak. Ez a weboldal is (amit éppen olvasol) az akkor, évekkel ezelőtt meghatározott tennivalók jegyében született. E feladatok keretében magamra hagyatkozva kerestem a válaszokat, minthogy a kezdeti kéréseimet, majd a későbbi, egyre hangosabb követeléseimet Edina elengedte a füle mellett, végül a férfinemet is megszégyenítő karakánsággal kussba vonult – magára nézve érvényesítve
Az ostobák ravaszabbja hallgat.
közszájon forgó mondást.

Tudvalevő, hogy az ember a szemléletét otthonról hozza, az elődeitől kapja. A személyiségünk alakulását leginkább a jégteke kövének viselkedéséhez tudnám hasonlítani. A versenyző, kezében a kővel, a lendületének megfelelő sebességgel csúszik előre, majd felmérve a távolságot és a helyzetet, még ha kell, finoman változtat a kő irányán és sebességén, majd útjára bocsátja: elereszti. A kő alig csökkenő sebességgel, egyenes vonalban siklik a jégen (amit a söprögető versenytársak kismértékben képesek befolyásolni), amíg valamibe bele nem ütközik. Ha még maradt benne elég energia, a tehetetlensége révén halad tovább – új irányban, módosult sebességgel.

A jégteke (curling) természete (videó, 0:38)

Hasonlóképpen a szüleink a kezünket fogva gyengéden terelgetnek bennünket – példájukkal mutatva a követendő irányt és intenzitást, a hevület, az indulat mértékét. Egy darabig együtt haladnak velünk, majd óvatosan eleresztik a kezünket, magunkra hagynak. Egy ideig a tanított irányban, a mutatott hévvel haladunk tovább, és enyhe hatások kisebb-nagyobb mértékben befolyásolhatnak, irányíthatnak bennünket. Komolyabb pályamódosítást egy-egy jelentősebb külső hatás, trauma válthat ki, ám annak befolyásoló mértéke függ az elszántságunktól, az elkötelezettségünktől, az akaraterőnktől. Őseink öröksége egyfajta béklyó, amiből csak a nagyon erős akaratúak tudnak kiszabadulni… Ez az örökség magyarázhatja F. Edina habitusát: döntéseit, őszintétlenségét, urizálását, a hatalommal való megalkuvását, részvételét a korrupcióban, az érzéketlenségét és rátartiságát.

Ezért javasolom kedves látogató, fenntartás nélkül soha ne fogadd el azt, amivel a társad etet. Igyekezz az elmondottak mögé nézni, azokat ellenőrizni, és ha lehet, az elhallgatottakat kideríteni. Én ezt sajnos elmulasztottam, csupán a megérzéseimre hagyatkoztam. Mindössze annyit tudok a mentségemre felhozni, hogy elaltatta a figyelmem a gyerekkorunk óta tartó manipuláció, a nők korábban messzemenőkig respektálták a szemléletem, és egy sem volt, aki az eltérő nézeteit a képembe vágta volna, ráadásul – mázlimra (vagy pechemre?) – a hazugok is elkerültek.

Latolgatás

Ahogy megszokhattuk, Edina ominózus, okos kis vallomása is telis-tele van rejtélyekkel. A biztonság és teljesség kedvéért mindenekelőtt célszerű definiálni a kérdéses kifejezéseket, hogy megtudhassuk, mi mindenben tér el kettőnk szemlélete. Ezt olvashatjuk a Wikipédián:

  1. Értékítélet: egy ember becsületéről, annak hiányáról tett nyilatkozat.
  2. Értékrend: értékek azon halmaza, amelyet a személy viselkedésében, döntéseiben követ, meghatározónak tart (lásd még: világnézet).
  1. Az értékítélet-különbség feltételezhetően azt jelenti, hogy általában az emberek becsületét nem egyformán ítéljük meg. Ez magyarul annyit tesz: e kérdéskörben esetleg nem azt nyújtom, amit Edina a szemlélete alapján elvár. Határozottan visszautasítanám, ha ez az én becsületességem, megbízhatóságom bírálata lenne. Inkább Edina hibázott, amikor évtizedeken keresztül azt a látszatot keltette, hogy egyféleképpen gondolkodunk. Az őszinteségével elkerülhettük volna ezt a kellemetlen félreértést.

    Amúgy, Edina vallomása alapján most már én is látom: valóban van különbség kettőnk értékítéletében. Talán meg se kéne lepődnöm, hogy utólag és csak véletlenül, kerülő úton jutott a tudomásomra: még az életre szóló felfedezésének bejelentése után is képes volt mosolyogva látogatni a rokonaimat. Lássuk be, ehhez azért tényleg pofa kell… Vajon ez „csak azért is!” volt, az erkölcsi érzéketlensége jegyében történt, vagy ennyire ostoba?

  2. Az értékrendkülönbség megannyi kérdést vet fel. Minthogy Edina nem nyilatkozott sem e rendkívül okos észrevétel elhangzásakor, sem az azóta eltelt idő alatt, igazán épületes lenne tudni, hogy milyen, a szemléletemmel ellentétes értékeket preferál,
    mi lenne hát a „legfontosabb”? Netán a becstelenség és az érzéketlenség, a szenvtelen lopás, talán a polgári, esetleg a fogyasztói élvhajhász értékrend, a népnemzeti irányzat, vagy a keresztény-konzervatív, a nemzetiszocialista, netalán a fasiszta ideológia? Esetleg bőrszínproblémája van?

Vajon mikor kezdett a kis agyában kikristályosodni, mennyi ideig dédelgette a szíve alatt? Mikor döbbent rá, hogy az eltérő értékítélet és értékrend problémát jelenthet egy kapcsolatban, azaz, mióta vezetett az orromnál fogva, mióta vett hülyére? Vajon bakfiskora óta hazudozik folyamatosan? Vagy középkorú asszonyság volt, amikor szomorúan szembesült a ténnyel, hogy most már a haláláig titkolóznia kellene? Netán öregen, a rendszeres, hétvégi közösüléseink egyik szünetében eszmélt rá az elkerülhetetlen kötelezettségére – jelesen, hogyha orgazmusra vágyik, akkor továbbra is hallgatnia kell? Mióta hordozta szegényke ezt a terhet – a megfelelő alkalomra várva, hogy jól a szemembe mondhassa? És vajon mikor ébredt annak tudatára, hogy számára „talán ez a legfontosabb”? Az ideológiák eme nyomorult áldozatának mennyit kellett magán uralkodnia? Mindenesetre, amíg tartja a némasági fogadalmát, és gondosan őrzi a válaszokat, kénytelen vagyok helyette magam felelni a kérdésekre. Amíg tisztességes magyarázattal és bocsánatkéréssel nem áll elő, nekem – ha éppen olyan hangulatom támad, kedveskedő melléknévvel – F. Edina „a kis faszista” lesz.

A politikai elkötelezettség, a tisztesség, a becsület, a hitvallás már gyermekkoromban kikristályosodott bennem, amit ez a meghökkentő illusztráció, az úttörőkönyvem betétlapja is mutat. Annak idején az általános iskola elhagyásakor az osztályfőnököm állította ki, és ebben tudatta a legfontosabb tulajdonságaimat a befogadó, új közösség számára.

Az úttörőkönyvem betétlapja
Bizonyára kicsit megmosolyogtató a „Fejlett világnézetű.”-kijelentés egy 14-15 éves gyerek jellemzésében. Annyiban azonban figyelemreméltó, hogy az osztályfőnöknőm a négy legfontosabbnak ítélt tulajdonságaim egyikének tartotta. Arra utal, hogy már akkor összeállt bennem egyfajta értékrend, gondolkodásmód, szemlélet, amely alapvetően sohasem változott, legfeljebb árnyaltabbá vált, ahogy bővültek, elmélyültek az ismereteim. (És, az osztályfőnöknőm írását figyelmesebben nézve, az áthúzott kötőszóból az is vélhető, hogy szíve szerint még bővítette volna a harmadik mondatot, de a biztonság kedvéért inkább rövidre fogta, hogy tutira elférjen a negyedik.)

Mindent egybevéve, Edina nemcsak a bolondot járatta velem, de fél évszázadon át tökéletesen ostobának is nézett, mert hát az ember – ahogy vélhetően ő is – a világnézetét nem évszakonként váltja, mint a ruháját. Természetesen nem haragudhatok amiatt, hogy az enyémtől eltérő nézeteket vall. Ez magánügy. Csakhogy miért kellett hazudozva az ellenkezője látszatát kelteni, és a bizalmamba férkőzni?!

Még az is kérdés, ha ez így van – minthogy számomra az olyan értékek fontosak, mint a becsület, az őszinteség, a tisztesség, az emberség, az emberi méltóság, az egyenesség, a megbízhatóság, az empátia, a szolidaritás, a szabadság, amit már négy évtizede is pontosan tudhatott –, hogyan volt képes engem elfogadni? Hogyan tudta magát az érzelmeknek átadni?

Az eltérő elvek béklyójában hogyan volt képes intim viszonyt létrehozni velem? Hogyan tudta heti rendszerességgel, öklendezés nélkül átadni magát az ebbéli örömöknek? Hogyan tudta olyan önfeledten, undor nélkül élvezni az így megélt, kéjes gyönyört?
Már’, ha tényleg volt neki, és nem csak színlelte, amivel kapcsolatban ezek után kissé szkeptikus vagyok.

Az önleleplezésből levezetett megállapításaim lezárásaként elmondhatom, nagyon sajnálnám, ha azok valamiféle fatális félreértés szüleményei lennének, de az se semmi, amit a talányos bejelentés miatt érzett mérhetetlen csalódás okán felsorakoztattam: az F. Edina életét végigkísérő, folyamatos hazugságok sorozata és személyiségének a szellemi örökségből, az anyagi világából, és talán egyéb körülményeiből adódó – számomra elfogadhatatlan – tulajdonságai. Emiatt várom váltig a tisztességes magyarázatát és bocsánatkérését, és csak szólok, kedves látogató, hogy ilyen meglepetésben lehet részed, ha az ismerkedés időszakában (hozzám hasonló módon) nem vagy észnél.

Kivonat

Örökség: F. Edina

Még középiskolások voltunk, amikor Edina kölcsönadott egy fantasztikus bakelitlemezt (ami végül a kedvenceim egyike lett). Amikor kérdeztem, hogy honnan van, azt mondta: „Nem is tudom.” Akkor ezt naivan elfogadtam, de ez a válasz utólag szöget ütött a fejemben. El tudod képzelni, kedves látogató, hogy a lemez piacra dobása után két-három évvel már ne emlékezett volna, hogy hogyan került a birtokába egy ilyen kincs? Hát ennyire feledékeny volna? Kizárt, hogy nem valamelyik nyugat-európai rokonától kapta, csak akkor nem árulhatta el: azzal lelepleződött volna a féltve őrzött titka… Ez a kis történet egész életemben nem hagyott nyugton, ezért fél évszázaddal később újra rákérdeztem. Nem fogod elhinni: addigra már az egész történetet – úgy, ahogy van –, komplett „elfelejtette”.

The Rolling Stones: Big Hits [High Tide and Green Grass] (forrás: amerikai és brit kiadás borítója)
Megalkuvás: F. Edina
Hazudozás: F. Edina

Talán néhai feleségem államvizsgára készülődésének idején olvastam a Jogtörténet tankönyve bevezetőjében, talán máskor és máshol, hogy a törvények többnyire a nép bölcs erkölcsi ítéletei alapján születnek. Ezt a szabályt ideig-óráig át lehet hágni (ahogy ez manapság olykor-olykor Magyarországon történik), de idővel mégiscsak érvényesül. Valamennyire így van ez a hazugsággal kapcsolatban is, hiszen a bíróság előtti hamis tanúzásért börtönbüntetés jár, de a jogszolgáltatás csak eddig a pontig terjed – az emberek egymás közötti hazudozását nem vizsgálja, hacsak valamilyen egyéb vétséggel, bűncselekménnyel nem párosul.

Szerintem ez joghézagot teremt, ez az igazságszolgáltatás súlyos fogyatékossága, még ha csupán a kényelmet is szolgálja, mert egyfelől megbecsülhetetlenül sok bírót kéne alkalmazni (a szakirodalom szerint naponta mindannyiunkat átlagosan mintegy kétszáz alkalommal lehet kisebb-nagyobb hazugságon kapni – és ebbe bizony beleértendők a bírák is, tehát további bírók bevonásával az ő ügyeiket, aztán azokét meg az övékét is tárgyalni kellene ), másfelől rendkívül gyakran tanú vagy egyéb bizonyíték híján nem is állapítható meg egykönnyen a hazugság ténye, súlyossága. Ember legyen a talpán az a bíró, aki két, egymásnak ellentmondó állítás alapján ítéletet tud hozni (a mi esetünkben erről természetesen szó sincs; nem kell bizonyíték után kajtatni: a titkokat F. Edina saját maga írásban(!) leplezte le, és azon esetekben, amelyekre – a közreműködése nélkül – magamtól jöttem rá, minden kétséget kizáró bizonyítékokat szállítottam).

Az igazságszolgáltatás eme hiányosságával élt vissza két emberöltőn át F. Edina, és egy hazudozó kétségtelenül könnyedén átverheti a környezetét, csupán egyetlen dologra kell ügyeljen: ugyanannak a személynek folyamatosan ugyanazt kell hazudnia. Ezt az elvet sértette meg a szeretőm a szakításunk legeslegutolsó pillanatában, amikor valami ősbarom sugallatra a képembe vágta egész életén át tartó hazudozását, és ezzel magára rántotta a megvetésem – annak minden velejáró következményével… (Nem igazán tudom, hova tenni ezt a lépését, hiszen, ha egy fél évszázadig tudta tartani a száját, ugyan miből állt volna ezúttal is mély csendben maradnia? Nem tudok jobbat kitalálni, minthogy ez a kitárulkozása csakis színtiszta gonoszság lehetett.)

A párkapcsolatok kohéziós ereje általában lelki támasz, anyagi érdek, szeretet, párkapcsolati erőszak, szerelem, szexuális vonzalom, féltékenység, egymásrautaltság, közös érdeklődési terület, szexfüggőség, irányítási kényszer, narcizmus, Ödipusz- vagy Elektra-komplexus stb., esetleg ezek valamilyen elegye szokott lenni. A mi összetartozásunk malterja – a tudtomon kívül – a hazugság volt…

„Leg”: F. Edinán kívül nem volt nőm,

Kedves látogató, hogy gyorsan és könnyen benyomást kaphass, próbáltam Edina jellemzésére hasonlatot találni az élővilágban – tudod, ahogy van, akire azt mondják: „ravasz, mint a róka.” Nem sikerült egyet találnom; talán az ügyetlenségem miatt, talán mert a jelleme olyan sokrétű, ezért néhány élőlény segítségével mutatom be. Minthogy

  • feszélyezettség nélkül változtatja az elveit, minden hatalomhoz kaméleon módjára alkalmazkodik;
  • egy velejéig korrupt, közpénzből élősködő cégben henyélve halálig tartó jólétet teremtett magának; olyan parazita, mint az aranka, mely amellett, hogy a gazdanövényre csavarodva szívókkal kapaszkodik és elvonja a kész táplálékot, van virágja is, amivel – hamis látszatot keltve – képes vonzóvá tenni önmagát;
  • igyekszik mindig azt az arcát mutatni, amit a környezete elvár; a képmutatásával hasonlít például egyes mélytengeri fejlábúakra, amelyek a színüket és az alakjukat is képesek változtatgatni;
  • az emberen kívül minden élőlény őszinte, Edina hazug jellemére nem talál(hat)tam megfelelő élőlénymintát. Hasonlóképpen eleve kudarcos vállalkozás olyan állat után kutatni, amelyik ne vállalná a kimondott szavát, és gyáván inkább némaságba menekülne. Ez a fajta gerinctelenség nem létezik az állatvilágban, minimum annak okán, hogy kizárólag az embernek nevezett két lábon járó emlősállat képes beszélni (hogy azért egy kicsit mégiscsak mentsem Edina presztízsét, el kell ismernem: előfordul manapság, hogy így tesznek a hatalomvágyó politikusaink is; talán tőlük tanulta – heti egyszeri különórákon ).

Utótörténet

Telt-múlt az idő, és F. Edina a férfinemet megszégyenítő bátorsággal hallgatásba burkolózott. A kussolásban eltelt idő alatt évente egy, legfeljebb két e-mailben csendesen, majd egyre hangosabban kértem, végül már követeltem a tisztességes magyarázatot/bocsánatkérést. Amikor elfogyott a türelmem, gondoltam, stratégiát váltok. Tudattam vele: kiírtam a teljes nevét a weboldalaimon. Gyanítottam, hogy ez majd szóra bírja. Nem tévedtem. Persze, mindig érhetnek meglepetések. Egyáltalán nem az történt, amit eredetileg elképzeltem: miután összeszedte minden bátorságát, sunyi módon bepanaszolt a hatóságnál. Ennek nyomán egy levél pottyant az elektronikus postaládámba (a benne – tévesen vagy hibásan – megszólított „Szolgáltató” jómagam lennék).

A levél részlete
Érted?! Azt írták, hogy a fél évszázadon át hazudozó némber becsülete sérülhet, holott még a jó hírnevét is ezzel a hazudozással teremtette meg. No, mindegy… Afölötti örömömben, hogy elértem a célom (az önkéntes némaság után kinyitotta végre a száját), nyomban ismét megszólítottam az addig némán rejtőzködő „bejelentőt”. És milyen jól tettem! Amellett, hogy – csodák csodájára, mint valami varázspálca suhintására! –, egyből válaszolt, elárulta, hogy nem is egyetlen oldallal volt baja (amennyit a hatóság közvetített a levelében), hanem mindjárt hárommal. Ilyen kis idióta feljelentő F. Edina!

Ám, ha már szóba elegyedtünk, megkérdeztem tőle, miként vélekedik arról, hogy a munkaadójának nettó árbevétele az általa ott töltött utolsó évben meghaladta a magyar honvédelem költségvetési támogatásának 60%-át. Válaszképpen kioktatott:

Bevallom, ez a riposzt tarkón vágott, ugyanis azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen hétpróbás csapatnál eltöltött 2-3 évtized alatt ennél azért több ragadhat a dolgozókra. Vajon ez a pökhendi kijelentés arra utal, hogy Edina ennyire okosnak hiszi magát? Meglehet, hogy vállalati szemináriumokon bifláztatták be az alkalmazottakkal, hogy az ehhez hasonló kérdésekre mit kell válaszolni. (Bár ennek némiképpen ellentmond a száz évvel ezelőtti -ván, -vén toldalékolás… ) Bizony, értékeltem volna, ha Edina egy-két okos érvvel is alátámasztja e szerénytelen, ámde megvető állításait.

Egyszer, séta közben, hihetetlen áhítattal említette például az egyik fő projektjüket, az okosmérést, amiben bizonyára neki is jutott valamiféle szerep. Amikor az elnevezést kiejtette a száján, a tekintete a messzeségbe révedt, és csaknem elélvezett. Jóllehet a művelet mibenlétét nem részletezte – gondolom, annak idején ez még gazdasági titok lehetett, és vélhetően csak ipari kémek kutatták –, azért tudhatjuk, hogy manapság, ha az „okos” jelzőt bármilyen tárggyal, eljárással összefüggésbe hozzák, annak internetes alkalmazásáról lehet szó. E mostani korholó kijelentése szerint abból az egészből nem érthetett semmit! De általában is, hogyan lehet valaki ennyire alulinformált? Vajon miféle rendkívüli ismeretek szükségesek annak megállapításához, hogy annál a cégnél csakis istentelen rongyrázás történhet, melynek költekezése egy napon említhető Magyarország központi költségvetésének egyik kiemelt tételével?

A mondatának másik elképesztő eleme meg az ismeret forrásának ilyetén megítélése. Tehát F. Edina azt sem tudja, hogy ma már (és ma még) törvény írja elő a közpénzzel sáfárkodó állami vállalatok, intézmények átláthatóságát; kötelesek minden állampolgár számára elérhető módon – azaz az interneten – közzétenni pénzügyi adataikat. Bár ennek teljesítésével Edina volt munkaadója nem különösebben dicsekedhet. Annyira titkolja az adatait, amennyire csak bírja. Természetesen törvénytelenül! (Ez irányú tapasztalataimat valamikor máskor talán elmesélem, mert hihetetlenül érdekes dolgokra bukkantam. ) Ez az ostoba válasz igazán leleplező volt. A végtelen tájékozatlansága alapján nyugodtan állíthatjuk, hogy az álomcég alkalmazottai között Edina csakis egy könyökvédős kis aktakukac lehetett.

E párbeszédben még meg is fenyegetett. Azt mondta, hogyha három napon belül (tudod, mint a mesében… ) nem tüntetem el a nevét a Google találati listájából, az ügyvédjéhez fordul. Mondhattam volna, hogy máris indulhat az ügyvédjéhez, de ehelyett inkább kedélyesen tudattam vele: lehetetlent kér – arra bizony esetenként heteket, sőt, esetleg hónapokat is várni kell. Hát, egyelőre nem csöngetett be a postás tértivevényes levéllel…

Miután a hatóságnak beszámoltam a fejleményekről, a válaszüzenetükben tájékoztattak a jelentkezésük tényleges okáról:

Nem ám az volt a baja, hogy az írásaimból ország-világ előtt lelepleződik az egész életét végigkísérő hazudozása, de még csak nem is az, hogy a neve alapján az oldalaimon olvasható tények és események összefüggésbe hozhatók a személyével, amik lerombolják a kislánykora óta gondosan felépített nimbuszát, nem, nem, korántsem!, hiszen ilyet azért mégsem mondhatott , hanem az, hogy a weblapjaimon egyértelműen beazonosítható a személye.

Így F. Edina fél évtizedes némaságát tekintve egy pillanatig sem állíthatjuk, hogy bátran kiállna a szavai mellett, ám a rejtőzködése és az azt megpecsételő feljelentése alapján bízvást gondolhatjuk: talán tényleg szégyelli magát.

Nem sokkal azután, hogy ez az üdítő, szimultán kis párbeszéd lezárult, azt is kiderítettem, hogy az álomcégnél töltött utolsó évében F. Edina a kollégáival – mintegy 600-an – négyszer(!) akkora vagyont herdáltak el, mint amennyi a központi költségvetésből a tíz- és pár ezer főt foglalkoztató Magyar Tudományos Akadémiának jutott.

Ezt a lélegzetelállító dőzsölést látva ma már értem, Edina miért követelte olyan dühödten-ingerülten, hogy valamiképpen növeljem a – szerény, de statisztikailag átlagos – jövedelmem.
Arra azért még kíváncsi volnék: Vajon egyszerűen szégyellte a hozzá hasonló, felkapaszkodott, újgazdag haverjai előtt, hogy relatíve ilyen „szánalmas” a szeretője anyagi helyzete, vagy esetleg az volt az igazi baja, hogy a jelenlétemmel korlátoztam az urizálását…?

Talán mondanom sem kell: azóta is – bár egyre erősödő kétségek között – egyfolytában várom Edina tisztességes magyarázatát/bocsánatkérését.

Zárszó

Akkor kellett volna megkonduljanak a fejemben a vészharangok, amikor Edina az intim viszonyunk kezdetén, mélyen a szemembe nézve, teljes őszinteséget fogadtatott velem. Ezen már akkor is egy kicsit megütköztem, hiszen ilyesmit csak az kér, akinek ez nem nyilvánvaló; akinek a hazudozás mindennapos dolog. Az őszinteség – az én világom­ban – morális alapvetés.

Világéletemben fontos volt számomra az igazság, és mindig kínosan becsületes voltam. Ezt tapasztalhatta körülöttem mindenki, ahogy F. Edina is. Volt, aki akceptálta, volt, aki bolondnak nézett miatta. Az alapelveim a mai napig változatlanok. Most is ugyanúgy gondolkodom, ugyanazt vallom, mint ifjúkoromban. Ezt kellett volna szem előtt tartsa Edina, amikor vén fejjel körülöttem sertepertélt, amikor úgy döntött, újrapróbálkozik velem. Valamiért nem ezt tette. Talán azt hitte: én is megalkudtam, a hatalom az idők folyamán engem is meg tudott vesztegetni, én is eladtam a lelkem. Tévedett. Megmaradtam puritán lázadónak.

Hogyha ez az Önleleplezés fejezetben idézett, végtelenül okosnak és intelligensnek szánt, ám rendkívül meggondolatlan és durung kijelentés nem hagyta volna el Edina piciny száját, vagy a kéréseimre/felszólításaimra – kussba vonulás helyett – tisztességes magyarázatot adott/bocsánatot kért volna, nem lett volna, ami ennyire felingereljen, és eszembe se jutott volna felidézni a rengeteg hazugságát és kutakodni, hogy nélküle és helyette magam keressek a spontán adódó kérdéseimre válaszokat. Ha a volna ott nem volna… De hát a „volna” ott van, hála az én okos kis ex-szeretőmnek. A kutatásnak köszönhetően kiderült (lásd az F. Edina titkolt anyagi világa weboldalt meg itt, feljebb az Elvtelenül fejezetet), hogy

a volt lelki társam ahhoz az igen szűk kisebbséghez tartozik, amelyik különböző előnyök, kiváltságok fejében lelkiismeret-furdalás nélkül segíti, támogatja a hatalmat – nem törődve azzal a kifosztott 7-8 millió emberrel, akiknek emiatt kizárólagos perspektíva a nyomor, a nélkülözés.
Ezek azok a hitvány, általam mélyen megvetett élősködők, akik a rendszerváltozással úgy bukkantak elő a semmiből, mint a felkavart mocsárban felszínre vetett, a fuldoklókat eltaposó, mindenkin átgázoló, élvhajhász és pénzhajhász törtetők, akik kapzsiságukban, telhetetlenségükben felélik Magyarország jelenét és jövőjét. F. Edina még ezek közül is kilóg:
  1. míg túlnyomó többségük kiköt, lehorgonyoz valamilyen eszmét hirdető erő mellett, neki tök mindegy, hogy melyik párt áll a kormánykerék mögött, bárkinek hajlandó eladni a lelkét;
  2. ráadásul, egyfolytában (tizenöt-húsz éven át vagy még annál is hosszabb ideig) a mindenkori hatalom legszűkebb holdudvarában dagonyázott, és például az álomcégben töltött utolsó fél évtizede alatt – mint a cég menedzsmentbeli samesza – az ízlelőszervével (a többi vezető mellett) azon kollégája hátsó testrésének tisztán tartásáról gondoskodott, aki a kormányfő legkedvesebb pajtásának, Magyarország ma még csak második leggazdagabb emberének ügyvédje.

A jó szülő képes a szülinapi tortát úgy felvágni, hogy a család minden tagjának azonos méretű szelet jusson. A kivételezett(ek) viszont csak úgy kaphat(nak) nagyobbat, ha a többiek tányérjára az átlagosnál kisebb szelet kerül…

A torta felszeleteléséhez hasonlít az állami bevétel újraelosztása is. Az átlag feletti jövedelműek (például az állami szektor magas jövedelmű dolgozói, valamint a magas jövedelmű nyugdíjasok) a nemzeti vagyon felosztása során úgy elégíthetők ki, ha a kormány magasabb adót és járulékot vet ki, és/vagy csökkenti az egészségügyre, oktatásra, családtámogatásra, CSED-re, GYED-re, GYES-re, nyugdíjra, szociális juttatásokra, tömegsportra, infrastruktúrára stb.-re szánt összeget. Ily módon a társadalom hozzájárul az élősködők urizálásához is. Hasonló történik konkrétan velünk: az állam a megkérdezésünk és beleegyezésünk nélkül csökkenti a családtagjaink jövedelmét, hogy az államkincstárban maradt közpénzből fedezze a – többek között érdemtelenül – magas jövedelműek (például Edina) szórakozását, vagyongyarapodását, ahogy a te családod is ennek elszenvedője, károsultja kedves látogató, feltéve, hogy éppenséggel nem a paraziták falánk siserehadát erősíted.

Manapság egy-másfél millió (főként idősebb, a létét alapvetően befolyásolni már csak kisebb mértékben képes) ember – velem együtt – kénytelen búcsút venni a gyerekeitől, unokáitól,

mert az életrevalóbb fiatalok elmenekülnek ebből az élhetetlen országból, a kilátástalan nyomorból, az emberi méltóságot semmibe vevő világból, ebből az erkölcsi mocsokból, és itt csak egy kiöregedő társadalom marad,
tudniillik ezek a paraziták kenőpénz és egyéb ellenszolgáltatások fejében bárgyú asszisztenciával bátorítják, támogatják a hatalommal visszaélőket, hogy azok a rájuk bízott vagyonnal felelőtlenül, önző módon bánhassanak. A hatalmi elit ugyanis az eltulajdonított közpénzzel, az ország évszázados keleti eladósításával és önös érdekeket szolgáló intézkedésekkel igyekszik hosszú időre bebiztosítani magának azt a jogkört, amit a nép azért ruházott a honatyákra, hogy intézzék az ország – központi rálátást, igazgatást kívánó – ügyeit. Ám azoknak eszük ágában sincs teljesíteni a küldetésüket; a felhatalmazással visszaélve, cinikus módon maguk, rokonaik és ismerőseik között önkényesen szétosztják a köz vagyonát, felépítve az új uralkodó osztályt

Róna Péter: Az új magyar uralkodó osztály (videó, 10:25)
– alibiberuházásokkal, baksissal, törvénytelen törvényekkel, csalárd igazságszolgáltatással befogva a nép száját, és a biztonság kedvéért egy „kicsit” () fel is korbácsolják a zsigeri gyűlöletet, hogy megosszák vele a társadalom egészét (hogy a rászedettek ne a közpénz privatizációjával, hanem mondvacsinált „ellenségekkel” foglalkozzanak).

Ennek az intézményes fosztogatásnak volt aktív résztvevője és haszonélvezője az én kis exem, melyek közül a kora miatt mára csak az utóbbi maradt meg. Néha-néha elmerengek:

Vajon hogyan volt képes F. Edina ezzel az erkölcsi háttérrel négy és fél éven át hétről hétre olyan ártatlan tekintettel a szemembe nézni?

Ajánlás: Kedves látogató, ha a bizalmasod azt kéri/kívánja/követeli, hogy a vele kapcsolatos ügyeket/kérdéseket/gondolataidat csakis neki címezd, máris kezdhetsz gyanakodni: lehet, hogy egy velejéig hazug társra akadtál, egy mindenkit manipuláló partner hálózott be – függetlenül az illető nemétől, a kapcsolatotok jellegétől, körülményeitől. Én így jártam F. Edinával. Még nyilvánosság előtt, írásban is képes volt rám pirítani, ha egy őt (is) érintő ügyben nem kizárólag hozzá fordultam. Ha ilyet észlelsz, gondolj arra, hogy

  • a titkolózás a hazudozás egyik válfaja;
  • mielőtt a társaddal bizalmas viszonyba kerültetek, téged is az orrodnál fogva vezetett, előtted is leplezte a titkait (még ha végtelenül kedvesnek, nyitottnak mutatkozott is), illetve olyasmiket hitetett el veled magáról, aminek esetleg semmi köze a valósághoz;
  • ha a társad a számára semleges embereket képes félrevezetni, bizonyára van még, amit továbbra is titkol előtted, amivel a kezdetek óta a mai napig megtéveszt;
  • ha a társad egyes kérdésekben megátalkodott módon titkolózik, valószínűleg egyebekben is hazudik;
  • ha a társad arra kér, hogy légy partnere a titkolózásában és te ennek eleget teszel, alkalmat adsz arra, hogy attól kezdve ezzel zsarolhasson;
  • egy idő után azon kaphatod magad, hogy a társad bevont a hazudozásaiba – te is hazuggá váltál, és segíted abban, hogy mindenkit manipuláljon maga körül.

Ezzel a weboldallal mindössze az volt a célom, hogy – igazodva a kor technikai lehetőségeihez – a körültekintőbbek kezébe mankót adjak a tájékozódáshoz, valamint esetleg megfontolásra késztesselek; ha viszont véletlenül az enyémhez hasonló csapdába pottyannál, kizárólag önmagadat hibáztathasd. Mindazonáltal, ha felkeltettem az érdeklődésed, és többet szeretnél megtudni, látogass el az F. Edina oldalai című weblapra. Ha ezek után is marad kérdésed, mondanivalód, vagy úgy látod, valamiben tévedek, valamit rosszul gondolok, csak szólj vagy írj. Van még mit mesélnem…

SOURCE
Készült:
Utolsó módosítás:
Névadó:
Oldaltörlés:
Visszaállítás:
Frissítés:
2017. 06. 05.
2017. 12. 16.
2018. 04. 12.
2018. 05. 25.
2019. 06. 02.
© Tuna András, 2006–2019